Magzatelhajtással vádolnak egy nőgyógyászt

Vágólapra másolva!
Tiltott módon végzett három asszonynál gyógyszeres terhességmegszakítást egy szegedi orvos. Ennek következtében páciensei kórházi, illetve pszichiátriai kezelésre szorultak.
Vágólapra másolva!

Magzatelhajtás miatt emelt vádat egy szülész-nőgyógyász ellen a Szegedi Városi Ügyészség. A vádirat szerint a szegedi szakorvos a rendelőjében tiltott módon végzett három asszonynál gyógyszeres terhességmegszakítást, aminek következtében páciensei kórházi, illetve pszichiátriai kezelésre szorultak. Közülük ketten annak ellenére estek többször teherbe, hogy az orvos meddővé tételi beavatkozást végzett el rajtuk. Az ügyészség szerint ezek a beavatkozások is törvénytelenek voltak, ugyanis Magyarországon nem engedélyezett eljárást alkalmazott az orvos.

A vád szerint a szülész-nőgyógyász többszörösen szándékosan megszegte a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, a sértettek egészsége, testi épsége közvetlen veszélybe került, a beavatkozások utáni szövődmények pedig testi sértésnek minősülnek.

A szakorvost a bíróság 2001-ben már 180 napi tétel pénzbüntetésre ítélte Zala megyében foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt - áll a vádiratban.