Hatmillióra büntetik az olasz vadászokat

Vágólapra másolva!
Nem jogerősen összesen hatmillió forint pénzbüntetésre ítélték azt a hat olasz vadászt, akik csütörtökön csaknem ötszáz védett madár tetemét kísérelték meg behozni Magyarországra. A bíróság nem fogadta el az olaszok védekezését, hogy tévedésből léptek be Magyarországra.
Vágólapra másolva!

Nem jogerősen összesen mintegy hatmillió forint pénzbüntetésre ítélte gyorsított eljárásában a Szegedi Városi Bíróság azt a hat olasz vadászt, akik csütörtökön csaknem ötszáz védett madár tetemét kísérelték meg behozni Magyarországra. A vadászok mikrobuszukkal érkeztek Röszkére, és 36 kilogrammnyi lőtt vadról tettek bejelentést, mellékelve a jugoszláv egészségügyi okmányokat. A tételes vámvizsgálaton a mikrobusz beépített hűtőjéből 61 fürj, 416 vadgerle és 4 seregély teteme került elő. A lelőtt madarak fokozottan védettnek minősülnek, eszmei értékük
7,2 millió forint.

Az első fokon eljáró Szegedi Városi Bíróság bűnösnek találta az olasz állampolgárokat természetkárosítás és csempészet bűntettében. A bíróság nem fogadta el a vadászok védekezését, miszerint tévedésből léptek be Magyarországra. A vádlottak azt állították, hogy nem volt ilyen szándékuk, mert Horvátországon át akartak visszatérni Olaszországba. Az ítélet nem jogerős, a hat vádlott és védőjük három nap gondolkodási időt kért.