Pénzbüntetés választási csalásért

Vágólapra másolva!
Jogerősen elmarasztalta és pénzbüntetésre ítélte a Nyírbátori Városi Bíróság azt a férfit, aki ötvenezer forintot ajánlott fel egy családnak, ha a Fideszre szavaznak. További két, szabolcsi választási csalási ügyben emelt vádat az ügyészség.
Vágólapra másolva!

Jogerős ítélet született egy választási csalási ügyben. A vádlottat a Nyírbátori Városi Bíróság 28 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte. A férfi ugyanis Nyírlugoson egy családnak 50 ezer forintot ajánlott fel azzal a feltétellel, ha a Fidesz jelöltjére szavaznak.

Két további, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei választási csalási ügyben emelt vádat az ügyészség - mondta az [origo]-nak Halász Ágnes, a megyei főügyészség szóvivője. Az egyik esetben a vád szerint két személy a kisvárdai választókerülethez tartozó Tuzséron baromfit ajánlott fel április 18-án azoknak, akik a Fidesz jelöltjére voksolnak.

A másik esetben egy embert azzal vádolnak, hogy a nyírbátori választókerülethez tartozó Nyírbogáton április 8-án 1200 forint értékű élelmiszercsomagokat osztogatott, a helyi Fidesz-jelölt arcképes szórólapjával együtt.

A kisvárdai körzetben Borkó Károly, a nyírbátori választókerületben Salamon Miklós volt a Fidesz jelöltje. Mindkét politikus megnyerte körzetében a választást.