Védett övezet a Forma-1-re érkező prostituáltaknak

Vágólapra másolva!
Kijelölték a türelmi zónát Mogyoródon. A prostituáltak a tavalyihoz hasonló nagyságú területet kapnak az augusztus 16-án kezdődő Forma-1-es autóverseny idejére.
Vágólapra másolva!

Tóth Sándor, a település polgármestere elmondta, hogy az önkormányzat számára évek óta gondot jelent, hogy a verseny idején megjelenő prostituáltak számára területet biztosítsanak. Az idén az elmúlt évben már kijelölt övezetet vehetik igénybe. A védett övezet határait jelölő térképet elküldték a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Szervezetének, ugyanis az övezet határait megsértők tettenérés esetén gyorsított szabálysértési eljárásra számíthatnak.