Móri bizonyítékok a védőügyvédeknél

Vágólapra másolva!
Bizonyítékokat, a házkutatási és a helyszíni szemle jegyzőkönyveit ismerhették meg a móri bankrablással gyanúsított két férfi ügyvédei csütörtökön. A rendőrség nem adta azonban ki a védőknek azt a bizonyítékot, aminek alapján K. Edét és H. Lászlót előzetes letartóztatásba helyezték, illetve a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják.
Vágólapra másolva!

Csütörtök délután adta át a rendőrség a móri gyanúsítottak ügyvédjeinek a házkutatásokról és a helyszíni szemléről készült jegyzőkönyveket. Kiss Attila, H. László védőügyvédje elmondta az [origo]-nak, hogy véleménye szerint a most átadott bizonyítékok alapján nem gyanúsíthatják védencét a móri bankrablás elkövetésével.

A 200 oldalas iratköteget még nem volt ideje átnézni Kiss Attilának, így nem tudott részletesen beszámolni arról, hogy milyen bizonyítékokat gyűjtött össze a rendőrség védencének lakásán. Az ügyvéd elmondta, hogy a rendőrség nem adja ki nekik azt a bizonyítékot, aminek az alapján a nyolc halálos áldozatot követelő bűncselekménnyel gyanúsítják védencét, illetve aminek alapján előzetes letartóztatásba helyezték H. Lászlót és K. Edét.

Itt elolvashatja az [origo] összes cikkét a móri bankrablásról/itthon/20020510ittelolvashatja.html

Erről a bizonyítékról nagy a találgatás a sajtóban, egyesek szerint a rendőrök birtokába került a gyilkos fegyver, míg mások vádalkuról, koronatanúról, harmadik elkövetőről beszélnek. A híradásokban csak egy a közös: mindannyian belső rendőrségi forrásokra hivatkoznak. Az ORFK azonban konokul hallgat az ügyben, a találgatásokat vagy cáfolják, vagy nem is kommentálják.

Az ügyvéd elmondta, hogy pénteken további bizonyítékokat kapnak a rendőrségtől, így a felismertetésekről és bemutatásokról készült jegyzőkönyveket, majd a jövő héten a fegyver- és orvosszakértői véleményeket. Az iratokban foglaltakról áttanulmányozásuk előtt nem kívánt beszélni Kiss Attila, ahogy a másik gyanúsított - K. Ede - védője, Lantos Gyöngyi sem.