Újabb gránátok a Móricz Zsigmond körtéren

Vágólapra másolva!
Néhány napon belül másodszor találtak világháborús robbanótesteket a Bartók Béla út felújításával kapcsolatos munkáknál. Kedden 61 különböző robbanószerkezet került elő abból a gödörből a Móricz Zsigmond körtéren, amelyet a készülő aluljárónak ásnak.
Vágólapra másolva!

Második világháborús robbanótesteket és lőport fordítottak ki a földből a munkagépek kedden kora délután a Móricz Zsigmond körtéren. Molnár Sándor ezredes, a tűzszerészek parancsnoka az [origo]-nak elmondta, hogy összesen 61 darab különböző szerkezetet, illetve lőszert találtak az építkezési munkák előtt végzett kutatóműszeres vizsgálat során. A teret lezárták, a robbanótesteket szigorú rendőri kísérettel szállítják a város határán kívülre, ahol még kedden megsemmisítik.

Néhány óráig elterelték a téren át közlekedő buszokat, a 6-os villamosok a lágymányosi végállomásra mentek a Karinthy Frigyes út helyett. A rend késő délutánra állt helyre. Legutóbb szombaton találtak bombát a körtéren, Budapest egyik legforgalmasabb csomópontján, annak a több emelet mélységű munkagödörnek az alján, amit az aluljáró kialakításához ástak a téren. Akkor megkérték a lakókat, hogy nyissák ki az ablakokat és hagyják el a térre néző szobákat.