Ócska fekvőrendőrök nyűvik az autókat

Vágólapra másolva!
Annak ellenére, hogy a Főváros pontos ajánlást küld a kerületeknek: hogyan kell fekvőrendőrt építeni, az önkormányzatok gyakran nem veszik figyelembe az ajánlásban leírtakat. Kötelező érvényű előírás eddig még nem született a lassítók kialakítására. A Főváros tehetetlen, mert nincs joga utasítani a kerületeket, hogy építse át a túl magas, túl rövid, vagy rossz helyre telepített lassítókat, mint ahogy bírság kiszabására sincs lehetősége.
Vágólapra másolva!

Sok helyütt nem megfelelő a fekvőrendőrök kialakítása a fővárosban. Ennek leginkább az az oka, hogy minden kerületben komoly igény van a forgalom lassítására, és az önkormányzatok igyekeztek sok helyen gyorsan, olcsón fekvőrendőröket építeni. Ezt a Főpolgármesteri Hivatal Közlekedési ügyosztályának munkatársa mondta az [origo]-nak. Szabó Gábor közölte: a fekvőrendőröket a kerületek építik, de a fővárosnak kezelői hozzájárulást kell adnia hozzájuk.

Kötelező érvényű szabályzat nincs arra, hogy milyennek kell lenniük ezeknek a lassítóknak, de a főváros precíz ajánlást küld minden esetben a kerületeknek. Eszerint legalább 2, de optimális esetben 3 méter hosszúnak kell lennie a megemelt résznek, hogy az autók ne ugráljanak, amikor ráhajtanak, és piros kockakőből kell építeni, hogy rossz látási viszonyok között is feltűnjön.

Forrás: ORIGO Az önkormányzatok anyagi helyzetétől, illetve hozzáállásától függően Budapesten sok az ajánlásban leírtakhoz nem is hasonlító, rosszul kialakított lassító, de a fővárosnak nincs joga ahhoz, hogy utasítsa az átépítésre a helyi önkormányzatot, mint ahogy bírság kiszabására sincs lehetősége. Mindössze kérheti, hogy változtassák meg a fekvőrendőrt, amit a kerület azután vagy megtesz, vagy nem.

Panaszkodnak az autósok is, a leggyakoribb kifogás, hogy magas, vagy rövid, illetve rossz helyen van a fekvőrendőr. Ezeket a kerületek kivizsgálják, és Szabó úgy tudja, hogy néhány esetben helyt is adtak a panaszoknak. A fekvőrendőrök az úgynevezett harmincas övezetben vannak, ezért táblával nem kell jelölni azokat, erre szolgáló tábla nincs is. A harmincas övezetben a KRESZ szerint a sofőrnek számítania kell ilyenfajta akadályokra - mondta Szabó Gábor.

Egyetlen olyan esetről tud, amikor egy agilis állampolgár panasza eljutott a Fővárosi Közlekedési Főfelügyelet elé, ott most vizsgálják, és elképzelhető, hogy a kerületet kötelezik majd a fekvőrendőr átépítésére. Ez a döntés azért lehet fontos, mert ha a panaszosnak igazat adnak, akkor az önkormányzatok a jövőben még inkább rá lesznek kényszerítve, hogy csak az ajánlásnak megfelelően építsenek fekvőrendőröket.

Fotó: Barakonyi Szabolcs