Orbán: változhat a státustörvény

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor szerint van rá esély, hogy konszenzus alakuljon ki a magyar politikai életben a kedvezménytörvény módosításának kérdésében. Kijelentette: a törvényt lehet módosítani, de csak a határon túl élő magyarok teljes egyetértésével.
Vágólapra másolva!

Bár vannak véleménykülönbségek részletkérdésekben, semmi nem romlott el javíthatatlanul, látok esélyt arra, hogy legyen konszenzus - fogalmazott Orbán szombaton Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem zárónapján. A politikus megítélése szerint azonban a törvényt a határokon túl élő magyarok beleegyezése nélkül nem lehet módosítani.

Az MTI-nek válaszolva Orbán Viktor kijelentette: vannak és lesznek olyan kérdések, ahol lesz egyetértés és együttműködés a magyar közélet szereplői között, de vannak olyan kérdések, amelyekben nem lesz megegyezés.

A Fidesz politikusa szerint Magyarországon nem megosztottság, hanem különbözőség mutatkozik meg a közéletben. Szerinte Magyarország bizonyos értelemben nyugati állammá vált, mert nagyon markánsan jelennek meg a vélemények arról, milyen úton kellene haladnia az országnak.

Kormányoktól független magyar világ

A "kormányoktól független magyar világ" kiépítésének szükségességéről is beszélt Orbán, akit a beszélgetés moderátora, Toró T. Tibor, az RMDSZ vezetésével szemben álló Reform Tömörülés elnöke a magyar nemzet miniszterelnökeként mutatott be.

A fórum társelőadója Adrian Severin egykori román külügyminiszter, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet tiszteletbeli elnöke volt. Severin elmondta: kezdetben habozott, hogy elfogadja-e a meghívást, mert úgy látja, hogy jelenleg a magyar-magyar kapcsolatok nem igazán harmonikusak. Jelenlétem nem állásfoglalás valaki mellett, hanem az egység szükségességének üzenete - fogalmazott.

Orbán Viktor előadásában kijelentette, hogy kormánya az elmúlt négy évben nagyon határozott nemzeti integrációs politikát folytatott, amelynek egyik legfontosabb eleme a határokon átívelő nemzeti újraegyesítés stratégiája volt. Szerinte a határon túli magyarok megkerülhetetlen tényezői lettek a magyar belpolitikának.

A nemzetstratégia irányvétele szempontjából meghatározónak nevezte, hogy az új kormány újra kezdi-e az előző kormány által lezárt privatizációt, vállalja-e az állam, hogy előnyt biztosít a magyar vállalkozóknak, biztosítja-e, hogy a termőföld magyar kézben maradjon.

Orbán emlékeztetett arra, hogy a vele egyetértőkkel korábban azt tanácsolták az erdélyi magyaroknak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségen belüli barátaiknak: olyan kis magyar világot építsenek ki Erdélyben, amely intézményeivel szilárdan megáll a saját lábán; ez a fontos, nem az, hogy vállal-e kormányzati szerepet az RMDSZ vagy sem.

Most Magyarországon kell felépíteni kis magyar polgári világunkat, a maga intézményeivel és sajtójával. Ennek a polgári világnak kell olyan erőssé válnia, hogy intézményeit soha, semmilyen kormány ne hagyhassa figyelmen kívül - szögezte le.

Orbán szerint a következő választásokra "lélekben és számszerűen is meg kell erősödnünk, de azután is erősíteni kell a polgári világ kormányoktól független intézményeit, hogy a helyes útról már ne térhessünk le".

Orbán közölte, hogy a polgári körök Hajrá, Magyarország! mozgalma nem korlátozódik Magyarországra. Alakultak már polgári körök Erdélyben és a Felvidéken is, ezekkel a magyarországi mozgalom kapcsolatban áll.