Házat és telket is ajánlottak a polgári köröknek

Vágólapra másolva!
Két házat és egy telket is felajánlottak már a polgári köröknek, hogy létrehozhassák központjukat. Hende Csaba, Orbán Viktor volt miniszterelnök kabinetfőnöke közölte: nem székházra, hanem szolgáltató központra van szükségük.
Vágólapra másolva!

Hende Csaba kedden azt mondta az [origo]-nak, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak egy budapesti ingatlan megvételéről. Szerdán pedig az MTI-nek úgy nyilatkozott: már két házat és egy telket is felajánlottak a polgári körök számára.

A több mint tízezer polgári kör, amelynek taglétszáma már meghaladja a 150 ezret, olyan szintű szervezet, amelynek szükség van egy szolgáltató központra, ahová a körök információért és támogatásért fordulhatnak, illetve egymással is kommunikálhatnak" - indokolta Hende az épület szükségességét. Hozzátette: szolgáltató központról és nem székházról van szó, mert ez utóbbi elnevezés erősen kötődik a pártokhoz.

A kabinetfőnök elmondta azt is, hogy hamarosan közzéteszik azt a számlaszámot, amelyre az adományokat be lehet fizetni, hogy azután a közadakozásból megvásárolhassanak és felújíthassanak egy budapesti épületet.