Bizottságok foglalhatják el Mádl helyét

Vágólapra másolva!
Készülnek a tervek az államfői hivatal országházi helyiségeinek hasznosítására, bár a Ház várhatóan csak az ősszel hoz törvényt a Köztársasági Elnöki Hivatal Sándor-palotába költözéséről.
Vágólapra másolva!

Bakos Emil, az Országgyűlés gazdasági főigazgatója elmondta, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal a Parlament épületében körülbelül húsz irodát foglal el. Az elképzelések szerint a felszabaduló helyiségek a bizottságok működését tennék kényelmesebbé. Bakos Emil emlékeztetett arra, hogy miközben az első ciklusban csak 12-14 bizottság működött a Házban, jelenleg 25 bizottsága van az Országgyűlésnek.

A gazdasági főigazgató nem tudta pontosan meghatározni, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal mikor költözik ki az épületből.