Vágólapra másolva!
A Köztársasági Elnöki Hivatal szabályzatainak kiegészítésére, a belső ellenőrzés hiányosságainak felszámolására, valamint a régi kitüntetések érmeállományának archiválásával kapcsolatos intézkedésekre tesz javaslatot szerdán közzétett jelentésében az Állami Számvevőszék.
Vágólapra másolva!

Az ÁSZ az 1998 és 2001 közötti időszakra vonatkozóan ellenőrizte az államfői hivatalt mint költségvetési fejezetet. A számvevőszék megállapította, hogy a fejezeti kezelésű előirányzatokat szabályosan, a céljuk szerint használták fel, amiről megfelelően dokumentált és részletezett elszámolást készítettek.

A jelentés szerint a beszámolók minden évben hitelesek voltak, a költségvetési fejezet vagyoni és pénzügyi helyzetéről megbízható és valós képet adtak; az elnöki hivatal által közvetlenül ellátott gazdálkodás és működés rendjének szabályozottsága ugyanakkor nem volt teljes körű. Az ezzel kapcsolatos konkrét megállapítások között szerepel, hogy a mobil távközlési szolgáltatás használata területén a havi térítési díjak - egységes rendezőelv hiányában - indokolatlanul eltértek egymástól. "A szervezeti és működési szabályzatban, illetve a reprezentációról szóló utasításban a vezetői állások, illetve beosztások körét eltérően határozták meg" - olvasható a jelentésben. Az ÁSZ jelzi: az ellenőrzött időszakban az elnöki hivatal éves költségvetéseiben a kiadási előirányzat minden évében emelkedett, 1998-ról 2001-re 35 százalékkal.

A jelentés szerint a támogatási előirányzat-növekedést az elnöki ciklusváltás többletköltsége, a kitüntetésekhez kapcsolódó díjazások évenkénti emelkedése, a köztisztviselői törvény módosítása, továbbá a köztisztviselők minőségi személycseréje indokolta. A személyi juttatásokra fordított kifizetések - a köztisztviselői törvény keretei között - 1998-ról 2001-re 67 százalékkel emelkedtek. Az ÁSZ-jelentés arra is kitér, hogy a 2000. évi köztársasági elnöki ciklusváltás kiadásai biztosították a váltás zökkenőmentes lebonyolítását. A vizsgált időszakban a köztársasági elnök kormányzati előterjesztés alapján Kossuth-díjat 62 fő részére, Széchenyi-díjat 68 személynek, megosztott díjat 42 főnek adományozott.

A jelentés foglalkozik a már nem adományozható régi kitüntetések érmeállománya archiválásának helyzetével is. Ezzel kapcsolatban megállapítja: egy korábbi intézkedési terv már rendelkezett az érmék külön raktározásáról és a készletekből törléséről, mégpedig 1999. március 31-i határidővel, a feladatot azonban azóta sem hajtották végre. Az ÁSZ ezért azt javasolja az elnöki hivatal vezetőjének, hogy pótlólag tegye meg a muzeális értéket jelentő, régi kitüntetések érmeállományának archiválásával, a felesleges készlet hasznosításával kapcsolatos intézkedéseket.