Megtalálták a megfelelő ingatlant a polgári körök

Vágólapra másolva!
Egy konkrét budapesti épület megvételéről előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a polgári körök, noha hivatalosan még nem is tettek felhívást az adakozásra. Orbán Viktor egy vasárnapi rádióinterjújában jelentette be, hogy a polgári körök tagjainak adományaiból vennének egy épületet központjuknak.
Vágólapra másolva!

Előrehaladott tárgyalásokat folytatunk azért, hogy saját épülete legyen a polgári köröknek - mondta Hende Csaba az [origo]-nak, akit a polgári körök szervezésével bízott meg az előző miniszterelnök. Hivatalos felhívás még nincs a körök tagjaihoz az adakozásra, de már kinézték a kívánt fővárosi épületet, amelynek tulajdonosával már egyeztetnek. Az előző miniszterelnök, Orbán Viktor, a Vasárnapi Újság rádióműsorban nyilatkozott arról, hogy a polgári köröknek szüksége van egy épületre központ céljára, és ezért adakozásra szólítják fel a tagokat.

A polgári körökre tartozik, hogy mennyi pénz szükséges az ingatlan megvételéhez, nem a sajtóra - hárította el az ezirányú kérdéseket az exállamtitkár, aki azt sem árulta el, hogy mekkora összeget szeretnének gyűjteni a polgároktól.

Kisebb településeken lehetnek önálló jelöltjei a polgári köröknek, amelyeket a jobboldal is támogat - mondta Hende Csaba az önkormányzati választásokkal kapcsolatos terveikről. Ahol vannak pártalapszervezetei a Fidesznek vagy az MDF-nek, ott a körök a pártok jeleltjeit támogatják. Azokon a településeken, ahol sem körök, sem pártok nincsenek, ott folynak az egyeztetések, hogy kiket támogassanak - mondta Hende Csaba.