Balogh: Ilyen rövid idő alatt lehetetlen érdemi munkát végezni

Vágólapra másolva!
Balogh László, a Medgyessy-bizottság MDF-es elnöke az [origo] Társalgójának vendégeként elmondta: a legtöbb információt Medgyessy Péter miniszterelnöktől várják. Emiatt kifogásolta azt, hogy a miniszterelnök csak augusztus elsején hajlandó a bizottság tagjainak kérdéseire válaszolni.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGO Balogh László ismételten kifogásolta, hogy a parlament csak augusztus 15-ig adott mandátumot Medgyessy múltjának kivizsgálására. Elmondta: jelenleg a bekért dokumentumokra várnak, illetve arra, hogy szakértőiket is átvilágítsák. Hamarosan azonban megkezdődhetnek a meghallgatások. Az érdemi információt azonban az elnök egyértelműen magától a miniszterelnöktől várja, akit augusztus 1-jén hallgatnak meg.

A képviselő szerint lehetnek még iratok "megbízható kommunista elvtársaknál", de bízik abban is, hogy akár még a Történeti Hivatalból is kerülhet elő irat. "A Történeti Hivatal mai közlése a mai állapotot tükrözi, ami nem zárja ki, hogy egy célzott kutatás eredménye mást hozzon" - fogalmazott Balogh az [origo] Társalgójának vendégeként.

Az MDF-es képviselő elmondta: bármi derül is ki Medgyessy múltjáról, posztjáról nem tudják lemondatni. "Ha viszont az MSZP-frakció vagy az SZDSZ-frakció a bizalmi szavazáson nem támogatja, akkor új miniszterelnöke lesz Magyarországnak" - tette hozzá. "A múltunkat meg kell ismerni, és ha valaki szolgálta a diktatúrát, az ne akarjon első számú vezető lenni a demokráciában" - közölte a bizottság elnöke.

Balogh kétli, hogy idejében be tudják fejezni a munkát, így arra számít, hogy ősszel a bizottság mandátumának meghosszabbítását kérik.

A fenyegető telefonokkal kapcsolatban a bizottság elnöke elmondta: a telefonáló egyértelművé tette, hogy a bizottsági munkája miatt figyelmeztette.

A politikus ismét felajánlotta - csakúgy, mint egy korábbi sajtótájékoztatóján -, hogy mindenki írjon neki kérdéseket, amelyeket Medgyessy Péternek címezne, és azt a bizottság felteszi a miniszterelnöknek.