Sportcsarnok nélkül maradhat Felsőmocsolád

Vágólapra másolva!
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a jövő héttől, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium már most vizsgálódik az ötszázötven lelkes település beruházásával kapcsolatban, melynek százmillió forintos készfizető kezességét május 15-én vállalta az előző vezetés javaslatára a kormány.
Vágólapra másolva!

A minisztérium közigazgatási államtitkára a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott: a Kehi vizsgálatától függetlenül lefolytatják saját ellenőrzéseiket Deutsch Tamás miniszter utolsó döntéseivel kapcsolatban. Szilvásy György hozzátette: a sportcsarnok megépítésének jóváhagyása több fontos szakmai szempontot nélkülöz, többek között az sem tisztázott, hogy fenn tudja-e tartani a létesítményt az önkormányzat, vagy szüksége lesz állami segítségre a jövőben.

Az államtitkár szerint a korábbi vezetés százmilliós kezességvállalása azért is kifogásolható, mert az állam akkor vállal ilyen feladatot, ha biztos abban, hogy a hitel felvevője a teljes kölcsönt vagy annak egy részét vissza tudja fizetni. Felsőmocsolád esetében viszont biztosnak tűnik, hogy ez a feladat az államra marad. Elmondása szerint a sport- és a jogi ügyekkel foglalkozó helyettes államtitkárok fenntartásait is figyelmen kívül hagyták a döntés előtt, ráadásul - s ebben hét település is érintett - a minisztérium felkért egy ügyvédi irodát, hogy gyorsítsa meg a kezességvállalással kapcsolatos adminisztrációt, mivel erre az önkormányzatok egy hét alatt nem lettek volna képesek. Szilvásy megjegyezte: a kft., amely az összeget felveszi majd, egyelőre bejegyzés alatt áll, így május 15-én nem létezett még. Az előző vezetés tehát mindent megtett, hogy az utolsó pillanatban minél nagyobb összegeket költhessen, ám ha jogilag rendben találják a döntést, úgy alkalmazkodni fognak hozzá - tette hozzá Szilvásy.

Felsőmocsoládon tudnak a vizsgálatokról, de tervezik a sportcsarnokot, és bíznak benne, hogy a beruházás megvalósul - mondta Csernák Lajos polgármester.