Vágólapra másolva!
Részletes vallomást tett az MTV volt elnöke, Szabó László Zsolt, mikor gyanúsítottként hallgatták ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán. Szabó László Zsoltot a rendőrség a Magyar Televízió társadalombiztosítási, egészségbiztosítási, nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettségének megsértésével gyanúsítja. 
Vágólapra másolva!

A kétórás kihallgatáson Szabó László Zsolt összefoglalta és elemezte az MTV Rt. gazdasági állapotát, hogy milyen volt, amikor átvette, majd átadta az utódjának az intézmény vezetését - mondta a volt tévéelnök ügyvédje, Bánáti János az MTI-nek.

Szabó László Zsolt részletesen indokolta, hogy az elnöksége idején a gazdálkodásban nem történt semmi olyan változás, ami azt mutatná, hogy a vezetés hibája miatt került volna a közszolgálati televízió rosszabb gazdasági helyzetbe. Az intézmény volt vezetője arról is beszélt a kihallgatásán, hogy az MTV többmilliárdos hiányt örökölt, ugyanakkor a műsortervet tartania kellett.

A volt elnök vallomása szerint a gazdasági folyamatokhoz hozzátartozik, hogy nem várt hiányok keletkeznek a bevételi oldalon, mint például jelen esetben az üzembentartói díjak jelentős összegű elmaradása, sugárzási díjjal kapcsolatos kedvezőtlen törvényi változások. Szólt arról is, hogy a 2000. évi járulékbefizetéseket az ingatlaneladásokból származó bevételekből fedezték volna, de nem sikerült maradéktalanul teljesíteni.

Az ügyben még tavaly márciusban tett feljelentést két SZDSZ-es politikus, a rendőrség pedig 2001 májusától nyomoz hűtlen, valamint hanyag kezelés, továbbá adó- és társadalombiztosítási csalás alapos gyanúja miatt. A Magyar Televízió felügyelőbizottsága még tavaly májusban szintén feljelentést tett, mivel a testület szerint elkótyavetyélték a Magyar Televízió - az előzetes értékbecslések szerint 10 milliárd forintot érő - archívumát, jelentős eltérés alakult ki a külső és a belső gyártású műsorok díjazása között az előbbiek javára, továbbá a nézettségi mutatókat nem mindig érvényesítették a díjak megállapításánál.