Megtalálták a lengyel kisfiúk holttestét

Vágólapra másolva!
A víz kivetette annak a két lengyel kisfiúnak a holttestét, akik szerdán este tűntek el a Balatonban. Egyiküket több kilométerre sodorta a víz a baleset helyszínétől.
Vágólapra másolva!

Megtalálták a szerda délután eltűnt két lengyel ksifiú holttestét a Balatonban. A vízimentők péntek reggel találtak rá a holttestekre, az egyik kilométerekre a baleset helyszínétől, a part menti köveknél bukkant fel a tóból - közölte az ORFK sajtószolgálata.

A 10 és 15 éves gyerekek a siófoki strandon egy gumicsónakkal játszottak. Kiugrottak, hogy kitolják a csónakot, de többé egyikük sem került elő a vízből.

A fiúkat csütörtökön búvárok keresték, majd a vízimentők helikopterrel, hajókkal vizsgálták át a területet. Az éjjeli sötétben és csütörtökön az erős hullámzás miatt néhány órára felfüggesztették a kutatást.

A rendőrség szakértők bevonásával államigazgatási eljárás keretén belül folytatja a vizsgálatot.