Vágólapra másolva!
Az Oktatási Minisztérium előző vezetése a választások előtt több szabálytalan szerződést kötött, túlköltekezett. Eddig 24 visszás esetre derült fény a tárca új vezetése altal elrendelt felülvizsgálat során - jelentette be Magyar Bálint miniszter. A minisztérium vezetése több olyan előnytelen szerződésre bukkant, amelyek szerintük akár a bűncselekmény gyanúját is felvethetik. A volt közigazgatási államtitkár azonban visszautasítja a miniszter állításait és a szerinte alaptalan vádaskodás miatt beperli a tárca jelenlegi vezetőit.
Vágólapra másolva!

Már több olyan szerződésre bukkantak az Oktatási Minisztérium új vezetői, amelyek szerintük előnytelenek és valószínűleg anyagi károkat okoztak. Ezekben az esetekben akár bűncselekmény gyanúja is felmerülhet - közölte a minisztériumban tartott sajtótájékoztatón Stark Antal gazdasági helyettes államtitkár. Jelenleg ügyvédi irodák és könyvvizsgálók tanulmányoznak 24 visszás szeződést, később valószínűleg a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt is felkérik. A szerződések aláírása a volt közigazgatási államtitkár, illetve a beruházási kormánybiztos hatáskörébe tartoztak.

A visszásságok miatt a tárca felügyelete alá tartozó 13 költségvetési intézménynél, 5 gazdasági társaságnál és 6 közalapítványnál pénzügyi elszámoltatást végeznek. A felülvizsgálat során eddig 24 esetben állapítottak meg szabálytalanságot.

A legtöbb esetben arra jutottak, hogy túlköltekezett a minisztérium, fedezet nélkül vállalt fizetési kötelezettségeket, de előfordult, hogy burkolt támogatásra használtak állami pénzeket: így a magyar Televízió és egy politikai folyóirat kapott pénzt. Emellett találtak a tárca számára kirívóan előnytelen, komoly anyagi kárt okozó szerződéseket is.

Magyar Bálint miniszter a túlköltekezésre példaként említette, hogy a tárca előző vezetése 17,3 milliárd forintra vállalt kezességet, illetve költött el az Oktatási Minisztérium fejlesztési és képzési alapjából, noha az egész évi keret 12 milliárd forint. Az idei esztendő 53,4 milliárd forintos szakmai keret 86,5 százalékát májusig már lekötötte az előző vezetés - állítja az SZDSZ-es politikus.

A tárca előző vezetése nem csak a 2002-es, de a következő évek forrásait is leterhelte: az 1 milliárd forintos Commenius Minőségbiztosítás évi programjából 2003-ban már 864 millió forint kötelezettséget vállaltak. A Nemzeti Kutatási Program évi 10 milliárdos keretére 2003-ra és 2004-re összesen 15,6 milliárdos kötelezettségvállalás történt. A szabálytalan felhasználásra példa, hogy az egyik alapítvány saját kft.-t hozott létre, a kapott állami támogatást pedig ebbe a cégbe irányította át - közölte a miniszter.

A minisztérium a túlköltekezés ellenére már most, a kormányváltást követő 50. napon teljeseítette a kormány első 100 napjára vállalt kötelezettségei nagy részét - közölte Magyar Bálint. Ennek részleteiről elmondta, hogy szeptembertől bevezetik a diplomás minimálbért és megemelik a tanárok fizetését, valamint 30 százalékkal nőnek az egyetemi ösztöndíjak. Emellett az egykori Országimázs Központ 4,7 milliárdját ingyenes iskolai étkeztetésre költik - mondta a miniszter.

Gál András Levente az oktatási tárca korábbi közigazgatási államtitkára az MTI-hez eljuttatott közleményében tagadta, hogy szabálytalan szerződéseket írt volna alá. Mivel úgy véli, hogy Magyar Bálint oktatási miniszter és Stark Antal gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár többször is valótlanságokat állított a szerződésekkel kapcsolatban, a volt államtitkár bírósági eljárást kezdeményez személyiségi jogai védelme érdekében.