Kétmilliárdért vizsgálták a zsebszerződéseket

Vágólapra másolva!
Kétmilliárd forintot költött az Orbán-kormány a zsebszerződések kivizsgálására. Többek között 114 terepjárót és majdnem 40 ügyvédet vetettek be a külföldi földtulajdonosok kiszűrésére. Összesen 1500 ügyet ellenőriztek, de csak egy esetben indult ügyészségi eljárás.
Vágólapra másolva!

A zsebszerződések felderítésére az elmúlt egy évben csaknem kétmilliárd forintot költöttek a költségvetésből, amelynek eredményeként mindössze egy olyan ügyre derült fény, amelyet az ügyészség is vizsgálatra érdemesnek tartott - közölte Szanyi Tibor, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára.

Az államtitkár az előző kormány által az ügyről készített belső minisztériumi vizsgálati anyagot ismertetve kifejtette: a zsebszerződések kapcsán a technikai költségek mintegy 1,6 milliárd forintot tettek ki, a személyi juttatásokra pedig 400 millió forintot költöttek.

Összesen 114 darab terepjárót és több számítógépet vettek a zsebszerződések kivizsgálásához, emellett a fővárosban 20, megyénként egy ügyvéd dolgozott az ügyön, s őket egészítette ki számtalan szakember. Az elmúlt egy évben 1506 ügyet jelentettek be, ebből 1475 nem, 8 pedig csak részben bizonyult megalapozottnak.

Összesen 23 megalapozott esetre derült fény, ám ezek közül is csak egynél indult ügyészségi vizsgálat - mondta Szanyi. Hozzátette: a 23 ügy 77 hektárnyi földet érint, amelyeknél a bejelentett vételárigény 16,6 millió forint.