Tasnádi önként visszaadta lányát

Vágólapra másolva!
Önként visszaadta lányát Tasnádi Péter válófélben lévő feleségének. Az házi őrizetben lévő vállalkozó két hete vette magához a gyereket. A kislány visszaadására bírósági határozat kötelezte - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

Az előzetes letartóztatásból nemrég házi őrizetbe került Tasnádi Péter hétfőn önként átadta lányát, Tamarát édesanyjának. Tasnádit a gyerek átadására bírósági határozat kötelezte, de a válófélben lévő szülők megegyeztek, hogy felhagynak a háborúskodással, és Judit biztosítja a gyerek apjának a kapcsolattartást.

Tasnádi: Vállalnám a belügyminiszterséget/itthon/20020521tasnadi1.html

Tamara közel két hete volt édesapjánál, miután Tasnádi Péter - felesége távollétét kihasználva - elvitte őt anyjától. Az első fokon négy és fél év börtönre ítélt vállalkozó a Blikknek elmondta, hogy nem akarta elszakítani a gyereket anyjától, csak szeretett volna vele tölteni két hetet.

Miután Tamarát a gyerekfelügyelő segédletével vette magához az apja, Tasnádi Judit most azt mondja, hogy egy ideig nem bízza másra kislányát. Az eset után azonnal ideiglenes intézkedést kért a bíróságtól, ami nála helyezte el a gyereket, és azonnali végrehajtást rendelt el. A bontóper - melyben a gyerek elhelyezéséről is döntenek - októberben kezdődik.