Teljes támogatás a 100 napos programnak

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés utolsó nyári ülésnapján ellenszavazat nélkül megszavazta a költségvetés módosítását, amely az MSZP-SZDSZ kormány rövid távú választási ígéreteinek megvalósításához kell. Megváltozik a Nemzeti Földalapról szóló törvény, és várhatóan Magyarország is csatlakozni fog a kiotói egyezmény legfrissebb módosításához.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés utolsó nyári ülésén ellenszavazat nélkül tizenhét tartózkodással megszavazták a képviselők a költségvetési törvény módosítását. Az ellenzékiek közül a Fidesz-frakció támogatta, az MDF pedig tartózkodott.


A költségvetési törvény módosítása alapján átlagosan 50 százalékkal emelkedik a közszférában dolgozók fizetése. A családi pótlék 20 százalékkal emelkedik, és bevezetik a 13. havi családi pótlékot is. A nyugdíjasok egyszeri, 19 ezer forintos nyugdíj-kiegészítést kapnak, kárpótlásul az 1999-es, a tervezettnél alacsonyabb nyugdíjemelésért. Szeptember 1-től nem kell személyi jövedelemadót fizetni a minimálbér után. Az alkalmi munkavállalók után fizetendő munkáltatói járulékok csökkenni fognak. Megszűnik a televízió-előfizetési díj, és 30%-kal emelkednek a hallgatói ösztöndíjak.

A költségvetési törvény módosításába bekerültek a földről, a Magyar Nemzeti Bankról és más ügyekről szóló részek is. Szerepel benne a földtörvény módosítása, amelynek értelmében megváltozik az elővásárlási joggal rendelkezők köre. Ez ellen hétfőn a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége országszerte félpályás útlezárásokkal tiltakozott. A demonstrációkban részt vevők szerint a törvénymódosítás a befektetőknek kedvez a családi gazdaságok rovására, hiszen mostantól a helyben működő, legalább 50 százalékban mezőgazdasággal foglalkozó jogi személyek is elővásárlási jogot kapnak.

A törvény Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó része szerint az MNB-t ezentúl nem csak az Állami Számvevőszék, hanem egy parlamenti pártok által delegált felügyelőbizottság is ellenőrizné. A törvényben szerepel még az államháztartásról szóló rész módosítása és néhány állami vállalat felügyeletének átszervezése.

A költségvetési törvény mellett a parlament szavaz a Nemzeti Földalapról szóló törvény módosításáról. Az intézmény átalakul, nevéből eltűnik a "nemzeti" jelző, de továbbra is kht.-ként működik tovább. A Földalap fő feladata az állami mezőgazdasági vagyon kezelése és a birtoktagosítás segítése lesz. Az Orbán-kormány tervei szerint az intézménynél lévő földek jelentős részét eladták volna. Új eleme lesz a Földalapról szóló törvénynek, hogy a nyugdíjas földtulajdonnal rendelkezőktől életjáradékért átveszi birtokukat a Földalap.

Az Országgyűlés szintén az utolsó ülésnapon dönt Magyarország csatlakozásáról a kiotói egyezmény legújabb, harmadik jegyzőkönyvéhez. Az 1997-ben kötött, a súlyosan környezetszennyező anyagok kibocsátását korlátozó egyezmény korábbi változataihoz is csatlakozott Magyarország. Az ENSZ szervezésében kötött nemzetközi szerződés célja az üvegházhatást erősítő anyagok éterbe engedésének korlátozása.