A tüntetések miatt tartalékolják a készenléti rendőrség munkatársait

Vágólapra másolva!
A Magyar Hírlap úgy értesült: egyelőre nem mehetnek vissza a Balaton környékére utcai járőrszolgálatra a Készenléti Rendőrség (KR) munkatársai, miután tartva az engedély nélküli utcai demonstrációk megismétlődésétől, oszlatói és biztosítási tartalékként számítanak rájuk a fővárosban.  
Vágólapra másolva!

A speciális készültségnek nincsenek különösebb költségvonzatai, ám a "magyar tenger" környéki települések és a turizmus közbiztonsági mutatóin idővel nyilvánvalóan meglátszik az egyenruhás állomány kivonása. A jelenlegi készültségi állapotokról egyébként hivatalosan senki sem nyilatkozhat a rendőrségnél. A KR 174 munkatársát az Erzsébet híd lezárásának napján vezényelték vissza a Balaton partjáról, ahol az idegenforgalmi szezonban teljesítettek volna szolgálatot. A rendőrség saját buszaival és teherautóival szállította fel az egyenruhásokat. Egyebek közt ennek az egységnek volt köszönhető, hogy nem vált szükségessé a tiltott demonstráció feloszlatásához durvább eszköz, kutyás- vagy lovasrendőrök bevetése.

A lap értesülései szerint a kerületi kapitányságokon enyhítettek a korábbi szigorításokon, ám a szabadságon lévő rendőröknek továbbra is meg kell adniuk elérhetőségüket, és szükség esetén azonnal be kell vonulniuk. A Magyar Hírlap úgy tudja, felkészítették a kerületeket arra, hogy ha igény van rá, az utcai gépkocsizó járőreik felét át kell vezényelniük a köztéri rendezvények biztosításához. Az utcai megmozdulások idején akadt arra példa, hogy kerületenként egy, szerencsés esetben két rendőrautó tartózkodott szolgálatban a közterületen.