Kicsúzlizták a pápai MSZP-iroda ablakait

Vágólapra másolva!
Feltehetőleg csúzliból kilőtt csapágygolyókkal lőtték át az MSZP pápai irodájának ablakait hétfőre virradó éjjel. Az eset nem példátlan, ugyanis múlt hét csütörtökön már "belőttek" az irodába.
Vágólapra másolva!

Hétfő reggel három csapágygolyót találtak a MSZP pápai irodájában, melyekkel két ablakot rongáltak meg. Gőgös Zoltán, a párt városi elnöke szerint nem gyerekcsínyről van szó, ezért a rendőrséghez fordultak. "Az utóbbi időben nagyon elmérgesedett Pápán a viszony egy-két ügy kapcsán a szocialisták és a polgári oldal között" - közölte, utalva arra, hogy politikai támadásnak tartja a történteket. Elmondta még, hogy két héttel korábban a saját lakásának ablakát lőtték át, feltételezése szerint légpuskával.

Áldozó Tamás, a Fidesz pápai elnöke szerint nem lehet elmérgesedett viszonyról beszélni, legfeljebb kisebb nagyobb nézetkülönbségekről. Egyebekben nem reagált a hírre. A rendőrség rongálás miatt ismeretlen tettes ellen eljárást indított.