Közlekedés - vasárnap

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Forgalomkorlátozások

A Széchenyi-Lánchidat július 14-én 23.00 órától július 15-én 5.00 óráig lezárják a láncfolyosók és a láncok korrózióvédelmi munkái miatt. A híd északi oldalán lévő járdát már korábban lezárták felújítás miatt.

A HÉV szentendrei vonalának fővárosi szakaszán július 13-28-ig felújítják a pályát, ezért a Batthyány tér és Békásmegyer között a szerelvényeket autóbuszokkal pótolják.

Csepelen útépítés folyik a Tanácsház utcában a Táncsics Mihály utca és a Kossuth Lajos utca között, illetve a Koltói Anna utcában a Kossuth Lajos utca és a Kiss János altábornagy utca között, ezért a fél útpályát lezárták. A II. Rákóczi Ferenc út vonalán a Szent Imre térnél a kifelé vezető oldalt elkerítik a forgalom elől. Az erre közlekedő buszok kerülnek.

Buda

Az I. kerületben a Bem rakpartot a Jégverem utca és a Szilágyi Dezső tér között rendezvény miatt lezárták. A Fő utcát ezen a szakaszon kétirányúsították. A 19V és a 86-os autóbuszok módosított útvonalon járnak.

A Bartók Béla utat a Szent Gellért tér és a Kosztolányi Dezső tér között lezárták. Ezen a szakaszon csak a BKV járművei és a taxik közlekedhetnek. A terelőút a Műegyetem rakpart - Irinyi József utca - Október huszonharmadika utca útvonal.

Augusztus végéig - a Bartók Béla úton nem közlekednek a villamosok, helyettük villamospótló autóbusz jár a 19-es és a 49-es villamos vonalán. A BKV ideiglenesen villamos végállomást létesített Fehérvári úton a Móricz Zsigmond körtérnél.

A 18-as villamos két szakaszon jár, a Szent János Kórház és a Döbrentei tér között, illetve a Móricz Zsigmond körtér és az Albertfalva kitérő között.
A 47-es villamos a Budafok Városház tér és a Móricz Zsigmond körtér között közlekedik. A körtér és a Deák Ferenc tér között kék színű 47V jelzésű villamospótló autóbusszal lehet utazni. Az autóbuszok az Erzsébet hídon mennek át Pestre és a Szabadság hídon jönnek vissza Budára. A Szabadság hídon csak az autóbuszok és a taxik hajthatnak át és csak a Buda felé vezető irányba. A buszok a munkálatok ideje alatt is járnak a Bartók Béla úton.

A Bartók Béla út felújításával kapcsolatos még, hogy:
A Budai alsó rakparton a Lágymányosi híd és a Bertalan Lajos utca között már két irányban közlekedhetnek. Az alsó rakpartra a Petőfi hídnál jelzőlámpás irányítással lehet lehajtani.
A Budafoki utat a Szent Gellért tértől a Karinthy Frigyes út felé egyirányúsították.
A Karinthy Frigyes út felől a Fehérvári út felé a Váli utcán át lehet közlekedni.
A Bocskai úton a Kosztolányi Dezső térnél két sávra szűkül le az útpálya a Petőfi híd felé. Ezzel együtt a Bocskai útról a Bartók Béla útra a balra kanyarodási lehetőség megszűnt.

Pest

A Kós Károly sétány este 8-ig zárva.

A Hungária felüljárón - a felújítás újabb ütemében - az Árpád híd felé kettő, míg az ellenkező irányban egy sávon haladhat a forgalom. A gyors 32-es busz most csak a Mexikói útig közlekedik Kőbányáról. Az autóbuszok helyett továbbra is érdemes a menetrend szerint közlekedő 1-es villamosokkal utazni.
A Hermina úti gyalogos felüljárót, amelyen a Vidámparktól a Vágány utcához lehetett átmenni a vasút felett, a burkolat meghibásodása miatt lezárták. Most a gyalogosok a Hungária felüljáró felújított oldalának járdáján juthatnak át a másik oldalra.
A Hungária körúton a Salgótarjáni utca után a Kerepesi út felé vezető külső sávot lezárták. A Róbert Károly körúton a Lehel utca előtt a felüljáró felé vezető oldalon

A VI. kerületben, a Bajcsy-Zsilinszky úton a Károly körúttól az Andrássy útig felújítják a járdát, ezért a külső sávot elkerítették a járműforgalom elől, ott csak a gyalogosok közlekedhetnek.

A IX. kerületben, az Epreserdő utcát péntek reggeltől augusztus 25-ig lezárják az M5-ös autópálya fővárosi szakaszánál. A kerülőút mindkét irányban a Napfény utca.

A Belvárosban a Bárczy István utcát a Károly körút és a Szervita téri parkolóház között teljes szélességében lezárták.

A Dózsa György úton a Hősök tere és a Benczúr utca között, illetve a Damjanich és a Dembinszky utca között a Thököly út felé vezető külső sávban nem közlekedhetnek. A Marek József utca után az Ajtósi Dürer sor felé balra kanyarodó belső sávot nem használhatják az autósok

Felbontották a Thököly úton a külső sávot a Hernád utca előtt befelé, a Verseny utcánál pedig kifelé. A Thököly úton a Baross tér közelében mindkét irányban a villamosvágányokra terelik a forgalmat.

A XX. kerületben a Vörösmarty utcát a Klapka utca és a Hatvani utca között csatornaépítés miatt lezárták.

Kőbányán a Kada utcát a Maglódi út előtt felbontották. A Korányi Frigyes utcát a Maglódi út és a Kozma utca között szakaszosan lezárják.

A XIII. kerületben, a Tutaj utcát a Visegrádi utcától a Váci útig egyirányúsították.

A Pesti úton tart a csatornaépítés. A Zrínyi utca után, a befelé vezető oldalt zárják le. Jelzőlámpa szabályozza a forgalmat.

Sávlezárások lassítják a forgalmat
Pesten a Szent István téren, valamint a Hercegprímás utcában a Szent István tér és a József Attila utca között, a Deák téren az Astoria felé vezető oldalon a templom előtt a baloldali sávban, a Baross utcában a József körút és a Mária utca között, a Vajda Péter utcában az Orczy út és a Bláthy Ottó utca között, a Szentendrei úton a Flórián tér és Czetz utca között, a Dagály utcában a Népfürdő utcától a Váci útig, a XV. kerületben a Fő úton a Sín utca és a Rákóczi utca között, a Fogarasi úton a Pillangó utca közelében a Péceli út és a Szabadság sugárút kereszteződésénél, a XX. kerületi Anna utcában, Csepelen a Szentmiklósi úton, valamint a XXII. kerületben a Leányka utcában, és z M3-as autópálya fővárosi szakaszán a Szentmihályi út közelében.
Budán az Eötvös út elején, a II. kerületben, a Gábor Áron utcában a Pasaréti és a Bimbó út között, a Bogdánffy utcában, a Fehérvári úton a Móricz Zsigmond körtér után, a Hidegkúti úton a Hunyadi János utcánál a városközpont felé.

Traffipax

A fővárosban vasárnap déltől sehol nem traffipaxoznak.