Orbánné vagyona ad választ a kérdésekre

Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozzák Orbán Viktor feleségének februárban tett vagyonnyilatkozatát, mivel állítólag ez magyarázatul szolgálhat az exkormányfő vagyongyarapodására.
Vágólapra másolva!

Orbán júniusi vagyonbevallása szerint ugyanis nagyértékű ingatlanokkal gyarapodott február óta a vagyona, emiatt két szocialista képviselő eljárást kezdeményezett ellene, mivel szerintük a feltüntetett jövedelemből ez nehezen magyarázható.

A volt miniszterelnök júniusi vagyonnyilatkozatában a magyarázatok szerint a felesége tulajdonában álló vagyontárgyakat is feltüntetett.

Orbánnak öt napot adott a parlament mentelmi bizottságának elnöke, hogy tisztázza vagyonbevallását, különben eljárás indul ellene.