Október 20-án lesznek az önkormányzati választások

Vágólapra másolva!
Október 20-ra tűzte ki az önkormányzati választásokat Mádl Ferenc köztársasági elnök. Előzőleg az MDF és a Fidesz  október 23-a után, 27-én, a kormánypártok pedig az ünnep előtt, október 13-án szerették volna megtartani a választást.
Vágólapra másolva!

Mádl Ferenc köztársasági elnök az alkotmányban foglalt jogkörénél fogva 2002. október 20-ra, vasárnapra tűzte ki a helyi önkormányzati választásokat - hirdette ki az államfő sajtóirodája közleményében. A tájékoztatás szerint a köztársasági elnök a korai bejelentéssel el akarja kerülni az időponttal kapcsolatos találgatásokat, másrészt lehetőséget kíván teremteni a jelölteknek és a választás megszervezésében részt vevőknek arra, hogy idejében megkezdhessék a felkészülést.

Mádl Ferenc arra kéri a választáson induló jelölteket és a pártokat, hogy higgadt, kulturált, a konkrét programokra koncentráló kampányt folytassanak, és mindent tegyenek meg azért, hogy a választás tisztaságához ne férhessen kétség.

Az államfő által kitűzött időpont kompromisszumnak nevezhető, mivel az ellenzéki pártok és kormánypártok által javasolt időpont közötti dátumot jelölt meg. Az MDF és a Fidesz október 27-ét javasolta, hogy "az előkészületi munkát végző köztisztviselőknek ne kelljen megszakítaniuk augusztusi szabadságukat". Az SZDSZ és az MSZP pedig október 13-át javasolta, hogy az október 23-i ünnepségek ne politizálódjanak át.

A kitűzött időpontot végül valamennyi párt tudomásul vette és elfogadta - derült ki a pártvezetők nyilatkozataiból. A kormány is tudomásul vette az államfő bejelentését - hangzott el a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.