Orbán és Medgyessy vagyonát is vizsgálnák

Vágólapra másolva!
Mind a jelenlegi, mind az előző kormányfő ellen eljárást kezdeményeztek a vagyonnyilatkozatukkal kapcsolatban. Medgyessy ellen azért, mert nem tüntette fel haszonélvezeti jogát budai ingatlanokra vonatkozóan, Orbán ellen meg azért, mert a februári nyilatkozatához képest a júniusi számos értékes vagyontárggyal bővült, amelyek a feltüntetett jövedelemmel nehezen magyarázhatóak. 
Vágólapra másolva!

Répássy Róbert fideszes képviselő csütörtökön kezdeményezett eljárást Medgyessy Péter miniszterelnökkel szemben, miután az előző kormányfő júniusi vagyonnyilatkozata miatt két szocialista képviselő indítványozta, hogy adjon számot a vagyongyarapodásáról.

"Medgyessy Péter nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában két nagy értékű budai ingatlanra vonatkozó haszonélvezeti jogát" - állítja Répássy Róbert, aki szerint a haszonélvezeti jog összegszerűen megállapítható vagyoni értékű jog, amelyet minden országgyűlési képviselő köteles vagyonnyilatkozatában feltüntetni, ahogyan azt Keleti György vagy Nagy Sándor szocialista képviselő is megtette. "Medgyessy Péter ezt nem tette meg, ezenkívül nem tüntette fel családi cégeladásaiból származó milliós nagyságrendű jövedelmeit sem" - tette hozzá a politikus.

Két MSZP-s képviselő szerdán pontosított indítványában pedig arra vár választ, hogy Orbán Viktor fideszes képviselő 2002 februárja és júniusa közötti vagyongyarapodása arányban áll-e az ebben az időszakban szerzett jövedelmével, pontosan megjelölve azokat a pontokat a nyilatkozatban, amelyek szerintük vitathatóak. Orbán négy hónap alatt egy közel 200 négyzetméteres XII. kerületi ingatlannal, egy 9 hektáros szőlővel a tokaji borvidéken, valamint egy 43 hektáros szántóval lett gazdagabb a nyilatkozatai szerint. Ezenkívül 20 millió forintos tartozása lett, felseégével közös számláján azonban közel kilencmillió forinttal lett több. Jövedelemként képviselői alapdíja, valamint a hat hónapig járó miniszterelnöki fizetés volt feltüntetve.

A vagyongyarapodásra állítólag az lehet a magyarázat, hogy Orbán a felesége vagyonát is beleírta a nyilatkozatába, ezért nyilvánosságra hozzák majd Lévai Anikó februári, zárt vagyonbevallását.