Rendőrök biciklin és a bevásárlóközpontokban is

Vágólapra másolva!
Többek között tovább erősítené a látható rendőri jelenlétet, mobilabbá tenné a lovas járőröket, növelné a biciklis rendőrök számát, és őrszobákat nyitna a bevásárlóközpontokban a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Erről Kökényesi Antal fővárosi főkapitány beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján a rendőrség rövid távú közbiztonsági koncepcióját ismertetve. A tájékoztatón kitértek a fővárosi tüntetésekre is.
Vágólapra másolva!

A főkapitány szerint nagymértékben teljesült a 4 éve a fővárossal közösen indított program végrehajtása Budapest közbiztonságáért. Ennek köszönhetően visszaszorultak az aluljárókban jelentkező problémák, és a már nagyobb jelenlétnek köszönhetően több bűncselekményt hamar felderítettek. Ezek között megemlített Kökényesi Antal egy csütörtök reggeli XIII. kerületi benzinkútrablást, ahol a 140 ezer forintot zsákmányoló fiatalkorú rablót a gyors erőösszevonásnak köszönhetően gyorsan elfogták a közeli Duna-parti nádasban, de ide sorolta a főkapitány a múlt heti pénzszállítórablás gyors felderítését és a Kiscelli-kastélyban történt képlopási ügyben elért gyors eredményeket is.

A rendőrség szeretné minél jobban felmérni a lakossági igényeket működésével kapcsolatban, és tovább erősítené a látható jelenlétet, melynek főleg a megelőző jellegű hatását emelte ki a rendőrség, amelyet már a kerületi rendőrségi vezetők jelentéseiben illetve minősítésüknél is figyelembe vesznek szemben a korábbi, intézkedésszám alapú értékeléssel.

Rendőrök lovon és biciklin

Erősítenék a szolgálati állatok, illetve a speciálisnak mondható egységek szerepét is. Kökényesi itt megemlítette a kerületek növekvő igényét a lovas járőrök szolgálataira, ennek előmozdítása érdekében lószállító utánfutók és -buszok beszerzését tervezik különböző támogatásokból.

Növelnék a kerékpáros járőrök számát is - 20 bicikli beszerzésére a főváros ígért támogatást. A kerékpáros rendőrök feladata a sétálóutcák felügyelete mellett a kerékpárutak járhatóságának ellenőrzése lesz. Annak érdekében, hogy a kerékpárosokat is elismerje a többi közlekedő, a Városi Biciklisek Egyesületének vezetőjét is bevonták a koordinációs tevékenységbe, illetve nyári táborokon kerékpáros jogosítványt adó tanfolyamokat indítanak gyermekek részére.

A nagyobb közbiztonság érdekében bűnügyi feladatok elvégzésére is kiképezték a körzeti megbízottakat, illetve az építtetőkkel kötött megállapodások függvényében őrszobákat nyitnának a nagy bevásárlóközpontokban.

Javuló rendőri korrupciós adatok

A főkapitány beszélt a rendőri korrupció elleni fellépésről is, ennek keretében a korábban létrehozott mobil ellenőrzési csoportot alosztállyá szervezték, amely közvetlenül főkapitányi irányítás alatt van. A szervezet több mint 3 ezer alkalommal végzett ilyen ellenőrzéseket. Az ő fellépésüknek köszönhető, hogy tavalyhoz képest idén az első félévben 20 százalékkal csökkent az ezzel kapcsolatos figyelmeztetések és 11 százalékkal a rendőri jogsértések száma - mondta Kökényesi Antal.

A rendőrség létszámhiányának enyhítésére a rendőr-középiskola felvételi keretszámának növelését kérték és kapták meg a Belügyminisztériumtól, ez azonban csak két év múlva érvényesíti hatását. A létszámhiány és a költségek csökkentése a célja a rendőrségi objektumok őrzésének kiszervezése, ezt kiképzett rendőrök helyett biztonsági őrök alkalmazásával oldanák meg. A létszámhiányt növeli a nagy rendőri egységeket lekötő rendezvények száma is.

Tüntetni csak bejelentve

Az utcai demonstrációkról Komáromi Endre ezredes, a BRFK közbiztonsági igazgatója beszélt. Elmondta, hogy 2001-ben 1825 rendezvényt jelentettek be a fővárosban, ez 29 319 kivezényelt rendőr 147 322 munkaóráját kötötte le. Az adatok nagyságának érzékeltetésére az ezredes elmondta, hogy például a Csepeli Rendőrkapitányság teljes állományának ezt teljesíteni 5 hónapnyi folyamatos biztosítási munkát jelentene.

A rendőrök jó munkavégzésének alátámasztására Komáromi elmondta, hogy az elmúlt 4 év alatt csupán 3 olyan eset volt, ami kirívónak tekinthető, ezek a Fradi-Újpest bajnoki mérkőzés, illetve visszavágó, valamint a Simon Tibor halála miatt a Széna téri tömegrendezvény, eközben olyan több százezres tömeget vonzó eseményeket biztosítottak sikeresen, mint a Pepsi-sziget, az Országimázs Központ augusztus 20-i és szilveszteri rendezvénye vagy a NATO-csúcs és az Interpol-konferencia.

A bejelentett rendezvényekkel kapcsolatban Komáromi elmondta, hogy tavaly csak 3 alkalommal nem járultak hozzá rendezvények megtartásához, mivel azok nagymértékben veszélyeztették volna a közlekedés rendjét. A bejelentők ezt vita nélkül tudomásul is vették - tette hozzá.

Az ezredes elmondta, most júliusban már 72 alkalommal biztosítottak rendezvényeket, és a következő nyolc napban még 37 esemény vár a rendőrökre. Megemlítette a csütörtöki Kossuth és Március 15. téri tüntetést, a japán császár magyarországi vendégeskedését, egy 18-i MIÉP-rendezvényt és a NATO dél-európai parancsnokának hazai látogatását.

Komáromi Endre kiemelte a rendezvények szervezőinek bejelentési kötelezettségét, és közölte, hamarosan az ORFK honlapjáról is elérhetőek lesznek azok a követelmények, amelyek egy utcai esemény lebonyolításához szükségesek.