Az OVB a népszavazási kezdeményezésről

Vágólapra másolva!
A Hajrá Magyarország! mozgalom, valamint a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) népszavazási kezdeményezéseinek két, illetve egy aláírásgyűjtő ívét hitelesítette csütörtöki, budapesti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB). Az ülés elején beiktatták Dr. Cservák Csabát a szervezet MDF által delegált új tagját.
Vágólapra másolva!

A Hajrá Magyarország! mozgalom a két hitelesített íven ahhoz gyűjthet egyetértő aláírásokat, hogy a termőföldről szóló hatályos törvény szerinti családi gazdálkodót első helyen illesse meg elővásárlási jog, illetve előhaszonbérleti jog termőföld vagy tanya vásárlása, haszonbérbe adása esetén.

A MIÉP a hitelesített aláírásgyűjtő íven a nagybirtokrendszert korlátozó törvény megalkotását szorgalmazza. A kérdés megfogalmazását nem egyértelműnek minősítve, utasította el a MIÉP másik aláírásgyűjtő ívét az OVB.

A jogi személy és jogi személyiség nélküli szervezet, valamint a nem magyar állampolgárságú természetes személy földtulajdon-szerzésének korlátozására irányuló MIÉP-es népszavazás-kezdeményezés harmadik aláírásgyűjtő ívét pedig azzal a többségi véleménnyel utasította el az OVB, hogy a feltett kérdés a Magyar Köztársaság nemzetközi kötelezettségvállalásait érinti. Az elutasított kérdésekben a döntés szerint nem egyértelmű a kérdésföltevést és burkoltan az EU csatlakozásra utalnak. Ugyanakkor ellentétesek az EU jogharmonizációs kötelezettségeinkel is.

Az OVB tagjai között hosszas vita alakult ki arról, hogy tartalmilag megegyezik-e a MIÉP elutasított kérdésével a Hajrá Magyarország! mozgalom földtulajdon-szerzéssel kapcsolatos népszavazási kezdeményezése. A testület döntést szakértői vélemény bevonásával jövő csütörtökre halasztotta.