Mozgalmat indítottak becsületükért a szavazatszámlálók

Vágólapra másolva!
A szavazatszámlálók megbántódtak, amiért sokan kétségbe vonják munkájukat azzal, hogy újraszámlálást követelnek. Azt szeretnék, ha a hatóságok is lépnének ez ügyben, és hogy az újraszámlálást szorgalmazók szembesüljenek, milyen lavinát indítottak el. A főszervező ugyan egyetlen szavazatszámláló-bizottság munkájában sem vett részt, viszont állítja: a 80 ezer delegált és tag tisztességesen és jól dolgozott a 2002-es országgyűlési választások során.
Vágólapra másolva!
A szavazatszámlálók felhívása/itthon/20020710aszavazatszamlalok.html

Az eddigi adatok szerint már több száz (ezidáig 648), a 2002-es országgyűlési választások alatt társadalmi munkában dolgozó szavazatszámláló csatlakozott ahhoz a mozgalomhoz, amelyet az interneten szerveznek. A személyükben megbántódott szavazatszámlálók a munkájukat ért kritikák miatt indították el akciójukat. Azt szeretnék, ha a hatóságok is lépnének ez ügyben. "Egyelőre jogászokkal egyeztetünk, hogy mit tehetnénk - mondta az [origo]-nak Kovács Kálmán, a főszervező.

Vitazáró: a szavazatok újraszámlálása demagógiájának okaihttp://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=44010

A mozgalom alapítói egy felhívást is közzétettek, amelyet minél több, a választásokon szavazatszámlálóként dolgozó ember aláírásával szeretnének erősíteni. A felhívásban visszautasítják, hogy az újraszámlálást szorgalmazók mintegy csalással vádolják őket. "Azt kívánjuk elérni, hogy az egész újraszámolást kezdeményezőket szembesítsük, mit indítottak el, és ez hova vezethet. Nem akarunk félni" - jelentette ki a főszervező.

A legtöbb támogató párton kívüli - tudtuk meg -, őket az SZDSZ valamint az MDF delegáltjai követik. A főszervező nem vett részt egyetlen számlálóbizottság munkájában sem, testvérei viszont igen, az ő lelki állapotuk indította el a kezdeményezést - mondta Kovács Kálmán.