Rendőrruhában raboltak autót az M1-esen

Vágólapra másolva!
Rendőrruhás útonállók rabolták el egy nő autóját szerda este az M1-es autópályán Győr közelében. A tettesek kék villogóval követték, majd megállították a fekete Mercedes terepjárót, ám az azt vezető nő gyanút fogott, ekkor gázpisztollyal rálőttek, és kiszállították a kocsiból gyermekével együtt, majd elhajtottak. A rendőrség nagy erőkkel keresi a tetteseket, a nyomravezetőnek félmillió forint jutalmat ajánlottak fel.
Vágólapra másolva!

Rendőrnek öltözött fegyveres útonállók az M1-es autópályán elrabolták egy magyar származású, Ausztriában élő nőtől a terepjáróját. A két férfi szerdán kék villogós autóval követte a nőt Tatabányától, majd Győr közelében este hét óra körül igazoltatást színlelve megállították.

Miután elkérték az okmányokat, felszólították a 36 éves asszonyt, hogy szálljon ki és nyissa ki a csomagtartót. A nő gyanakodni kezdett, ezért nem engedelmeskedett, ekkor az egyik rabló gázpisztollyal kétszer rálőtt, és a hátul ülő 9 éves kisfiával együtt kiszállították. A Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság félmillió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek.

A nő, aki Ausztriába ment férjhez, rövid időre teljesen elvakult a gázpisztoly lövéseitől, és karján a lőpor könnyű égési sérüléseket okozott. Az asszonyt és kisfiát egy autós vette fel, majd bevitte őket Győrbe, ahol bejelentést tettek a rendőrségen. A nő sokkos állapotban volt, és sérüléseit is el kellett látni, ezért először kórházba vitték, a rablók személyleírását a gyerek adta meg.

Győr közeléből Szlovákia és Ausztria felé is rövid időn belül el lehet érni a határt, ezért elképzelhető, hogy az elkövetők külföldre szöktek. A bejelentés után a rendőrség helikoptert is bevetett a keresésben, de egyelőre sikertelen a kutatás - tájékoztatta az [origo]-t Kiss Imréné, a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A nő elrabolt kocsija egy Mercedes típusú, fekete metál színű terepjáró. A rablók egy sötétkék színű új Opel Astrával követték. A rendőrség félmillió forint pénzjutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek, és várják olyanok jelentkezését, akik bármilyen információval szolgálhatnak az ügyben.

Az egyik támadó 40-45 év körüli, 170-175 cm magas, átlagos testalkatú, fehér bőrű férfi. Sötétkék nadrágot, nyakkendőt, fehér inget viselt, amelyen a szív fölött és a bal karon Police feliratú embléma volt. Társa hasonló korú, körülbelül 185 cm magas, szikár, atletikus testalkatú, zöldesbarna szemű, erősen napbarnított férfi, bajuszt és több napos borostát viselt. Erős akcentussal, először németül, majd angolul beszélt.