Vita a tüntetésekről: a selejt vagy a sejtek bosszúja

Vágólapra másolva!
A múlt hét csütörtöki tüntetésekről és a szavazatok újraszámlálásáról folyt parázs vita a parlament keddi ülésén napirend előtt. Az ellenzék a kormányt tette felelőssé a tüntetésekért, mivel nem engedte a szavazatok újraszámlálását, míg a kormánypárti képviselők arra figyelmeztették a jelenlegi ellenzéket, hogy a választások idején ők voltak uralmon, így ők felelősek a szavazások tisztaságáért, de ők szították a demonstrációkat is. A heves pfújolásokkal és tüntető tapssal fűszerezett vita hevében egyes képviselők ki is vonultak az ülésteremből.
Vágólapra másolva!

Lamperth Mónika belügyminiszter a parlament keddi ülésén napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor vasárnapi repülőtéri nyilatkozatát idézte fel, melyben a volt kormányfő azt az ellenzéki véleményt hangoztatta, hogy a kormány tehet a múlt hét csütörtöki tüntetésről, mert nem engedte a szavazatok újraszámolását. A belügyminiszter elmondta, hogy a választási körzetek 90 százalékában már közvetlenül a szavazások után megtörtént az újraszámolás. Lamperth Mónika szerint volt olyan körzet - szám szerint négy - ahol nyolcszor számolták újra a szavazatokat. A belügyminiszter elmondta, a választási jegyzőkönyveket minden fideszes delegált aláírta.

Parlament-Astoria menet: az éjszakai tüntetés/itthon/20020705parlamentastoria.htmlTüntetés Budapesten - 4 sérült, 57 előállított/itthon/20020705tuntetes.html

Font Sándor, az MDF frakcióvezető-helyettese erre reagálva kijelentette, ha a kormánytöbbség megengedte volna az újraszámlálást, nem lett volna a múlt heti tüntetés, ami rendőri túlkapással végződött. A politikus felidézte a taxisblokádot, amelyet szerinte az SZDSZ szervezett. Font Sándorhoz csatlakozott véleményével Rogán Antal a Fidesz frakcióvezető-helyettese is. Szerinte a taxisblokád idején az SZDSZ először rohant megdönteni a kormányt.

Lendvai Ildikó, a szocialista párt frakcióvezetője kijelentette: egyszerű kérdéseket kell feltenni, melyekre egyszerű válaszokat vár a Fidesztől. A politikus megkérdezte, törvényesnek tartják-e a fideszesek a választásokat. Bíznak-e Pintér Sándorban és az Országos Választási Bizottságban, akik érvényesnek és tisztának nyilvánították a szavazást, illetve Orbán Viktorban, aki személyesen is felelősséggel tartozott a választásokért. Lendvai megkérdezte, milyen gombot nyomtak meg a fideszes képviselők, amikor a választási eredményekről kellett szavazni. Amikor a politikus arra figyelmeztette az ellenzéket, hogy az elmúlt 12 évben nem tett semmilyen kezdeményezést a választási törvény megváltoztatására az ellenzéki padsorokban pfújolás tört ki, ami egyre hangosabb lett, ahogy a frakcióvezető az Othello-beli Jágóhoz hasonlította az ellenzéki pártokat a szavazatok újraszámlálásával kapcsolatos viselkedésük miatt.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke felszólalásában egyetértett a Fidesszel, hogy a kormány dolga a béke és a nyugalom fenntartása, de megkérdezte, hol van az előírva, hogy az ellenzéknek meg a békétlenség szítása lenne a dolga. A pártelnök javasolta, hogy kezdeményezze a Fidesz egy vizsgálóbizottság létrehozását, ahol megvizsgálhatják, hogy miért gondolják magukról, választási csalást követtek el, mivel akkor ők voltak kormányon és ők voltak a felelősek a választások tisztaságáért. Kuncze Gábor kijelentette, ők egyelőre az akkori belügyminiszternek hisznek, aki szabályosnak nyilvánította a választásokat.

Balsai István, az MDF frakcióvezetője csatlakozva az újraszámlálásról folytatott vitához, közölte, hogy a Horn-kormány idején hozott törvény nem alkotmányos. Felszólította a kormányt, hogy vizsgálják ki, mikor rántottak utoljára fegyvert a rendőrök demonstrálókra Magyarországon. Kifogásolta, hogy a rendőrök válogatás nélkül verték az embereket. Szerinte biztosítania kellett volna a rendőröknek a tüntetést.

Lamperth Mónika belügyminiszter szerint azonban nem volt szó rendőri brutalitásról, a rendőrség a dolgát tette, azaz ami minden demokratikus jogállamban kötelessége: helyreállította a közlekedést. Korábban az ellenzék részéről elhangzott, hogy egy korábban a Kossuth térre bejelentett demonstrációhoz csatlakoztak a tüntetők. Erre reagálva a miniszter asszony közölte, hogy a bejelentés nem vonatkozott a 2-es villamos pályájára, és az úttestre.

Ezután Kövér László, a Fidesz alelnökének beszéde következett, aki a tüntetésre válaszként adott rendőri intézkedést rendőri brutalitásnak minősítette. A rendszerváltáson gúnyolódva egy 50-es évekbeli filmcímet - "A selejt bosszúja" - idézett. Majd a politikai selejtek közé sorolta Medgyessy Pétert (D-209-es elvtársként emlegetve) és Meruk Józsefet, aki kirobbantotta Pokorni Zoltán apja ügynökmúltjának ügyét. Hozzátette, hogy Pokorni Zoltánnak és a D-209-es elvtársnak túl szűk a közélet, együtt nem férnek el benne. Erkölcsi válságban van a magyar demokrácia - mondta Kövér-, és a válság megoldásának első lépése: Medgyessynek mennie kell, a D-209-esnek nincs helye a közéletben.

Kovács László külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy félreértette a rendszerváltás és a selejt szó összekapcsolását. Elmondta, hogy az újraszámolást csak néhány ezer ember követeli, míg több millió nyugalmat szeretne. Sporteseményekhez hasonlítva a választást, megjegyezte, hogy a döntőket sem szokták újrajátszani, ha a vesztes elégedetlen. Megemlítette, hogy az EBESZ megfigyelői a választások ügyében, szabálytalanságokat csak az azt szervező kormányoldal részéről tapasztaltak. A múlt heti tüntetést a taxisblokádhoz hasonlítóknak elmondta, hogy az gazdasági jellegű esemény volt, míg a mostani politikai. Orbán Viktort bukott miniszterelnöknek nevezte, és beszámolt arról, hogy külpolitikai útjai során milyen véleményeket fogalmaznak meg kollégái a választási eredményekbe belenyugodni nem képes ellenzékről.

Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője megkérte a képviselőket, hogy higgadtan értékeljék a múlt hét csütörtöki eseményeket. Ekkor többen elhagyták a termet, köztük Kövér László. Kuncze Kovács Lászlóhoz csatlakozva megjegyezte, hogy az ellenzék minden jogorvoslati lehetőségét kimerítette, a választásokat pedig az EBESZ tisztának és szabadnak minősítette. A polgári sejtekre utalva közölte: "Itt a sejtek bosszújáról van szó, akiket akár selejteknek is nevezhetnénk." Kuncze szerint akik a háttérből támogatták a csütörtöki tüntetést, azok a demokrácia ellen léptek fel, de a magyar demokrácia erős, így ki fogja bírni az ellene irányuló támadásokat.

Lamperth Mónika belügyminiszter az elhangzottakra reagálva kijelentette: "Akik békét akarnak, azoknak az az érdekük, hogy az ország lakossága elfogadja a választások eredményét." A belügyminiszter arra szólította fel az ellenzéki politikusokat, hogy Lendvai Ildikó kérdéseit tekintsék nyílt levélnek és válaszolják meg.