Családi vállalkozás kutat Simicska után

Vágólapra másolva!
Az APEH nem árulja el, hogy kik vizsgálódhatnak számítógépes rendszerében az Simicska Lajos idejében vélt beavatkozások után kutatva. Más forrásból ugyanakkor az [origo]-t arról tájékoztatták, hogy egy családi vállalkozás, a mindössze 3 millió forintos jegyzett tőkével rendelkező Hunaudit Kft. nyerte el a megbízást.
Vágólapra másolva!

A kormányváltást követően kinevezett új APEH-vezetők szerint Simicska Lajos APEH-elnöksége alatt megváltoztathatták egyes Fidesz közeliként számon tartott cégek adatait. Ezt a sajtóban csak "hosszú bájtok éjszakájaként" emlegették.

Az APEH közbeszerzési pályázatot írt ki, hogy külsős szakemberek vizsgálják meg számítógépes rendszerét, hogy mennyire hozzáférhető, s hogy kitörölhetőek-e belőle adatok. Az adóhatóság közlése szerint a megbízást elnyerő munkacsoport tagjai nemzetközi auditorjogosítvánnyal rendelkeznek. Többet azonban nem árultak el.

Más forrásból ugyanakkor az [origo] úgy értesült, hogy a múlt héten elindított folyamatban péteken választották ki a Hunaudit Kft.-t. A cégről az Opten cégnyilvántartásából az tudható, hogy egy mindössze 3 millió forintos jegyzett tőkéjű családi vállalkozásról van szó.