Halálos cserbenhagyásos gázolás Vas megyében

Vágólapra másolva!
Halálra gázoltak egy gyalogost vasárnap hajnalban Vas megyében. A tettes feltehetően Trabantot vezetett. A rendőrség megkezdte a nyomozást.
Vágólapra másolva!

Vasárnap hajnalban éjfél és egy óra között a 87- főúton, a Vas megyei Gyöngyösfalu és Lukácsháza között cserbenhagyásos, halálos gázolás történt. Egy, az út mentén gyalogosan közlekedő kőszegi lakost ütött el egy autós, majd segítségnyújtás nélkül tovább hajtott - jelentette a West Press nyugat-magyarországi hírügynökség.

A baleset áldozata a kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe, a rendőrség azonnal megkezdte a nyomozást. A rendőrök a helyszínen talált, feltehetően az autóról leszakadt anyagmaradványokból ítélve ezt feltételezik, hogy a gázoló egy Trabantot vezetett.