Perelik a tüntetőket

Vágólapra másolva!
Az RTL Klub információi szerint a BKV bepereli a csütörtöki tüntetés szervezőit.  
Vágólapra másolva!

A kereskedelmi tévé úgy értesült, hogy a csütörtöki tüntetés szervezőit a Budapesti Közlekedési Vállalat és a Fővárosi Közterület fenntartó Vállalat is beperli. A BKV becslései szerint tízmilliós nagyságrendű kárt okozott az Erzsébet híd lezárása, valamint az azt követő események. Körülbelül ennyi pénztől esett el a közlekedési vállalat a kieső menetdíjak és az elterelt buszjáratok miatt. A Közterület fenntartók szintén a tüntetőkkel fizettetnék meg a törvénytelen utcai demonstráció utáni takarítás költségeit. A két fővárosi vállalat a jövő héten indít polgári peres eljárást a tüntetés szervezői ellen - közölte az RTL Klub.