Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Lezuhant egy ultrakönnyű kisrepülőgép Nagykanizsa közelében szombat délután; a légi járművön tartózkodó két szlovák állampolgár életét vesztette - közölte a Polgári Légiközlekedési Hatóság kommunikációs igazgatója.

Pető György szemtanúkra hivatkozva elmondta: a repülőgép egy fordulóban úgynevezett dugóhúzóba került, majd a földhöz csapódott és kigyulladt. Tájékoztatása szerint a két személy feltehetően azért tartózkodott a térségben, hogy egy hamarosan esedékes repülőverseny helyszínét megismerjék.