Piroslapos tüntetés Debrecenben

Vágólapra másolva!
Amit 12 éve elmulasztottunk, most kell megtenni: Magyarországon olyan ügynöktörvényre van szükség, amely nemcsak feltárja, hanem le is zárja a múltat - jelentette ki Rogán Antal pénteken este Debrecenben, a Magyar Fájdalom Szobra mellett rendezett piroslapos tüntetésen.
Vágólapra másolva!

A Fidelitas alelnöke a megjelent több száz ember előtt hangsúlyozta: összeférhetetlenség nélkül semmit nem ér az ügynöktörvény. A politikus megítélése szerint, akik az egykori III-as főcsoportfőnökséghez kötődtek, azok lehetnek Magyarország polgárai, választhatnak, de ők nem lehetnek választhatók. Rogán Antal a továbbiakban elismételte az ellenzék sokszor hangoztatott feltételezéseit Medgyessy Péter múltját és jelenét illetően.

Rogán az ellenzék nevében ismételten lemondásra szólította fel a miniszterelnököt. Pokorni Zoltán lemondásával kapcsolatban úgy fogalmazott: "Üzentek nekünk, hallgassunk, mert különben baj lehet."

- A nemzeti oldalnak felelőssége van abban, hogy megőrizzük a magyar demokráciát, a rendszerváltás értékeit - jelentette ki Rogán Antal a kormányfő lemondását követelő debreceni piroslapos tüntetésen.