A belügyminiszter elégedett a rendőrökkel

Vágólapra másolva!
Lamperth Mónika belügyminiszter szerint a rendőrök csütörtökön mindenütt szakszerűen és megfelelően léptek fel a rend helyreállítása érdekében.
Vágólapra másolva!

Lamperth Mónika belügyminiszter a kormányülést követő sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a csütörtöki kormányellenes megmozdulások törvénytelenek voltak, mert engedély nélkül vonultak ki az utcára a résztvevők. A belügyminiszter szerint megengedhetetlen, hogy néhány száz ember megbontsa a város nyugalmát, és együttérzését fejezte ki azokkal az emberekkel, akik a tüntetés okozta dugók miatt kárt szenvedtek.

Nézze meg az esti tüntetés képeit!javascript:an('http://www.origo.hu/adsminisites/estituntetes/index3.html','width=500,height=395,top=100,left=100,scrollbars=no');

Lamperth elégedett volt a rendőrök fellépésével, mert "megfelelő időben a megfelelő intézkedéseket hozták". Elmondta, azt az utasítást adta, hogy minden lehetséges törvényes eszközt használjanak fel a rend helyreállítására. Egyetlen, szerinte apróságnak számító hiányosságot említett: az Erzsébet hídhoz túl későn érkeztek a blokádot okozó autókat elszállító trélerek. Több mint száz rendőrnek ez volt az első tömeg elleni bevetése, mégis jól oldották meg a feladatukat, mondta a miniszter. Gál J. Zoltán kormányszóvivő hozzátette, hogy a rendőrökkel elégedett a kormány, mert határozottan, de nem erőszakosan léptek fel.

A belügyminiszter megerősítette, hogy szabálysértés vádjával összesen 58 embert állítottak elő. Felhívta a figyelmet, hogy a kormány továbbra is minden törvényes eszközzel fenntartja a rendet.