Orbánéknak magas jövedelem kell a törlesztéshez

Vágólapra másolva!
342 ezer forintos havi törlesztőrészletet fizetnek azok, akik a HVB Jelzálogbank Rt.-től 20 milliót vesznek fel használt lakás vásárlásához az előírás szerinti legkisebb, 6 éves futamidőre - tudta meg a Magyar Hírlap. Vagyis Orbán Viktor exminiszterelnöknek és feleségének igencsak magas bruttó összeget kell keresnie ötéves futamidejű kölcsöne visszafizetéséhez azután, hogy immár öt hónap múlva megszűnik miniszterelnöki illetménye.
Vágólapra másolva!

A banknál nem tudták megmondani, mekkora havi megterhelést jelent a kínálatukban nem található, ötéves törlesztőrészlettel folyósított 20 milliós hitel az azt igénybe vevőnek. Orbán Viktor exminiszterelnök és felesége a HVB Jelzálogbank Rt.-től "vásárolt" kölcsönt 2002. május 27-én, s a tulajdoni lap bejegyzése szerint a jelzálogjog 2007. májusáig szól. (Összehasonlításul: a Földhitel és Jelzálogbanknál 409 ezer forint a havi törlesztőrészlete az ötéves részletre felvett azonos összegű kölcsönnek bármely földi halandó számára, aki produkálni tudja az ehhez szükséges jövedelmet, és megfelel a pénzintézeti előírásoknak.)

Orbán Viktor vagyonnyilatkozata - 2002. június/itthon/20020617orban.html

Orbánék ahhoz a svábhegyi villához vették fel a választások után a kölcsönt, amelynek két lakását vásárolták meg: ez összesen 183 négyzetméter, ezen felül 36 négyzetméter a dupla garázs. Az 1544 négyzetméteres, kiemelt méretű telken az új exminiszterelnöki otthonon kívül van egy 36 négyzetméteres, idegen tulajdonban lévő lakás is, amihez a terület 133/1000-ed része, vagyis 205 négyzetméter tartozik az 1544 négyzetméterből.

Erősen felújításra szoruló ház esetén, és tudomásunk szerint Orbánéké nem a legújabb divat szerint épült - 90-110 millió forintra tehető a piaci értéke manapság az ilyen ingatlannak - nyilatkozta egy ingatlanbecsléssel foglalkozó szakember.

Mint azt már a Magyar Hírlap közölte: a távozott miniszterelnök a XII. kerületben, a Cinege utcában vásárolta májusban új otthonát. Ez a Béla király úti miniszterelnöki rezidencia, illetőleg a Kútvölgyi út közelében fekszik. Az ügy érdekessége, hogy a miniszterelnöki fizetésén kívül más jövedelmet fel nem tüntető Orbán a korábban valamennyi vagyonnyilatkozatában szerepelt Haris közi ingatlanát júniusban már nem tüntette fel, ugyanakkor adásvételnek sincs nyoma e belvárosi lakás tulajdoni lapján.