Hat héten át keresték a balástyai áldozatot

Vágólapra másolva!
Hat héten át talajgyalukkal, talajradarral és kutyákkal kutatták a környéket rendőrök, katonák és civilek, mire megtalálták a balástyai sorozatgyilkos ötödik áldozatát. Feltehetőleg egy két éve Kistelekről eltűnt nőnek a holttestét találták meg egy szilváskertben elásva.
Vágólapra másolva!

Honvédségi talajgyalu és civil munkagépek mellett kutyákkal és talajradarral keresték a balástyai sorozatgyilkos áldozatának holttestét heteken át. A munkálatok folyamán közel 6000 köbméter földet kellett megmozgatni, és csaknem 250 gyümölcsfát emeltek ki gyökérzettel együtt. Ha egy területet már átvizsgáltak, és a kutatás eredménytelen volt, mindent vissza kellett állítani az eredeti állapotba. A Csongrád megyei rendőrségi sajtószóvivő elmondta, hogy a kutatás azért nem vezetett hamarabb eredményre, mert a gyanúsított nem jelölte meg pontosan az átvizsgálandó területet.

Az ötödik holttestet az Sz. Zoltán által megjelölt helytől közel 300 méterre találták meg. A balástyai önkormányzati hivatal vezetője elmondta, hogy mindenben segítették a rendőrség munkáját, amiben hozzájuk fordultak. Többek között helyismerettel rendelkező személyzettel, technikai eszközökkel. A terepmunkálatok 5-6 rendőr folyamatos jelenlétét igényelték.