Itthon a volt tévéelnök, de nem hallgatják ki

Vágólapra másolva!
A Külügyminisztérium hazarendelte ausztráliai kiküldetéséből az előző tévéelnököt, Szabó László Zsoltot, hogy ezzel is segítsék a több mint egy éve folyó nyomozást a köztévénél keletkezett óriási hiány miatt. Egyelőre azonban még nem hallgatták ki, és azt sem árulták el a nyomozók, hogy beidézik-e majd. Jelenleg szakértői vizsgálatok zajlanak, amelyek ősszel zárulnak le a tervek szerint.
Vágólapra másolva!

Már több mint egy éve tart a nyomozás hűtlen kezelés gyanújával a Magyar Televízió Rt. gazdálkodásával kapcsolatban, jelenleg különféle szakértők (igazságügyi, adó- és ingatlanszakértők, valamint munkajogászok) vizsgálják a szerződéseket, amelyekkel várhatóan ősszel végeznek.

Több vezető munkatársat már kihallgattak, mind a jelenlegi, mind a korábbiak közül, azonban a nyomozás érdekeire való hivatkozással nem nevesített senkit a rendőrség, és azt sem árulták el, hogy a néhány hete ausztráliai diplomáciai kiküldetéséből hazarendelt volt tévéelnököt, Szabó László Zsoltot beidézik-e majd. Az ő elnöksége alatt hatalmas hiányt halmozott fel a köztévé. Kovács László külügyminiszter bevallottan tévéelnöki múltja miatt rendelte haza Szabó László Zsoltot, hogy "megkönnyítse" a nyomozók munkáját, mivel elképzelhetetlennek tartja, hogy ne hallgassák ki.

A hatóságok ismeretlen tettes ellen folytatnak nyomozást, Haraszti Miklós és Pető Iván SZDSZ-képviselők tavaly februári feljelentése nyomán különféle gazdasági bűncselekmények alapos gyanúja miatt. A feljelentésben érintett időszakban - 1999 májusa és 2001 februárja között - Szabó László Zsolt elnöksége idején az MTV rekordösszegű, 20 milliárdos tartozást és 11 milliárdos éves hiányt produkált.