MSZP-Munkáspárt: nincs országos szövetség

Vágólapra másolva!
Annak ellenére, hogy a Munkáspárt felajánlotta az önkormányzati választásokon az együttműködést az MSZP-nek, és az együttműködést Kovács László szocialista pártelnök is elképzelhetőnek nevezte, még sincs országos szintű, intézményesített választási szövetség a két párt között. A Munkáspárt alelnöke az [origo]-nak elmondta: elképzelhetőnek tartják, hogy Gy. Németh Erzsébet szocialista vagy akár Demszky Gábor szabad demokrata főpolgármester-jelöltet támogatják majd.
Vágólapra másolva!

A Munkáspárt célja, hogy mindenhol önállóan tudjon indulni az önkormányzati választásokon. Azt szeretnénk, hogy ahol a Munkáspárt önerejéből bejut a helyhetóságokba, ott lehetővé tegyék számunkra az önkormányzatokban való megfelelő szerepvállalást - jelentette ki az [origo]-nak Vajda János, a Munkáspárt alelnöke.

Vajda fontosnak nevezte, hogy a párt önálló jelöltet indítson a főpolgármesteri tisztségért folyó küzdelemben is, ugyanakkor nem zárta ki sem Gy. Németh Erzsébet szocialista, sem Demszky Gábor szabad demokrata jelölt támogatását. Minden elképzelhető - fogalmazott az alelnök.

Kovács László szocialista pártelnök a döntésre reagálva kijelentette: az együttműködésnek nincs akadálya. Kovács emlékeztetett arra is, hogy a korábbi önkormányzati választások alkalmával is volt együttműködés a szocialista párt, valamint a Munkáspárt helyi szervezetei között, és ennek most sem látja akadályát. A szocialista pártelnök azt mondta, gyakorlatilag szabad kezet adtak a helyi szervezeteiknek, hogy önállóan döntsenek a választási együttműködés formájáról és mélységéről.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint a Munkáspárt kezdeményezése nem érinti egy esetleges MSZP-SZDSZ megegyezés lehetőségét.

Volt már hasonló informális megállapodás a két párt között. A parlamenti választásokat megelőzően az MSZP vezető politikusai nem zárták ki, hogy a szocialisták elfogadják a Munkáspárt támogatását, bár Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke kampánynyitó beszédében kijelentette, hogy pártja nem kíván választási szövetséget kötni egyetlen párttal, így az MSZP-vel sem. Ugyanakkor Thürmer azt mondta: ha a Munkáspárt bekerül a parlamentbe, akkor hajlandó lesz együttműködni az MSZP-vel, hiszen a két párt programjában több közös pont van.

Végül a két párt között az MSZP kezdeményezésére jött létre informális megállapodás. A Munkáspárt, Központi Bizottságának döntése alapján, 8 jelöltjét léptette vissza az esélyesebb szocialista képviselőjelölt javára.