Egy életveszélyes, tíz súlyos sérült

Vágólapra másolva!
A Balatonszentgyörgy közelében történt hajnali buszbaleset 32 sérültje között van a sofőr és az utazást szervező katolikus pap is. 10 ember állapota súlyos. A sofőr állapota stabil, de sérülései súlyosak. Az összesen 5 kórházba szállított lengyel állampolgár között néhány könnyű sérült is van, akiket a napokban kiengedhetnek. A 19 halott közül eddig kilencet tudtak azonosítani.
Vágólapra másolva!

A hajnali buszbaleset sérültjeit a keszthelyi, a marcali, a zalaegerszegi, a nagykanizsai és a nagyatádi kórházakba szállították.

A marcali kórházba egy súlyos és tíz könnyebb sérültet szállítottak a mentők. Az életveszélyben lévő beteg eszméletlen, orvosa tájékoztatása szerint végtag-, mellkas-, has- és fejsérülést is szenvedett. A súlyos sérültek között van aki koponyatörést, gerincsérülést, mellkas vagy alsó végtag sérülést szerzett. Kundrát Anikó szakorvos beszámolója szerint folyamatosan műtik a betegeket. A páciensek között van két 14 év alatti fiú, egy 14 és egy 17 éves lány. Az orvosok szerint ők sérültek meg a legkönnyebben.

Képek a baleset helyszínérőljavascript:an('http://origo.hu/adsminisites/buszbaleset/index3.html','width=500,height=395,top=100,left=100,scrollbars=no');Videofelvétel a busz-baleset helyszínérőlttp://origo.hu/attached/20020701/buszbaleset.mpg

Összesen öt sérült érkezett a zalaegerszegi kórházba. Ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek, őket már hazaengedték volna, ha nem külföldiek. További két ember állapota közepesen súlyos, azaz 2-3 napi megfigyelés után kedvező esetben akár el is bocsáthatók - tudtuk meg Laki Rezsőtől, a baleseti főosztály osztályvezető főorvosától. Egy sérült állapota súlyos, ő mellkas- és végtagsérülést szenvedett. Az ide érkezett betegek között nincs gyerek.

Forrás: MTI

Fotó: MTI


Nagykanizsára három nőt és egy férfit vittek a mentők. A titkárságáról kapott tájékoztatás szerint az oda került négy lengyel utas közül ketten gerinc-, medence és végtagtörést, a többiek pedig könnyebb sérülést szenvedtek.

További 10 sérültet ápolnak a keszthelyi kórházban. Ide szállították az utazás szervezőjét, a súlyosan sérült katolikus papot is. A 10 utas közül ketten gerinc-borda- és combcsonttöréssel, illetve tüdőzúzódással fekszenek az intenzív osztályon, egyiküket meg kellett műteni - közölte az ellátást koordináló főorvos, Nyárádi Attila. Egy sérültet nyílt állkapocscsont-töréssel átszállítottak a szombathelyi szájsebészetre, ahol megműtik. A többiek sérülése enyhébb.Egyikük - egy fiatal lány - el is hagyhatta Keszthelyt, hogy a nagykanizsai kórházban ápolt édesanyját meglátogathassa.

A 19 halálos áldozat közül eddig kilencet sikerült azonosítani. Köztük két, 7-10 éves korú gyerek, egy kisfiú és egy kislány holttestét. További tíz férfi és hét nő vesztette életét, holttestüket azonosítás céljából a marcali kórházba szállították. A már azonosított halottak kilétét útlevelük alapján tudták kideríteni. A további azonosítást nehezítik a nyelvi problémák és a hiányzó iratok. A csomagok átvizsgálása is a halottak azonosítását segíti, de ez is hosszadalmas munka.