Vizsgálják a tévéelnök végkielégítését

Vágólapra másolva!
Elfogadta az MTV kuratóriumának elnöksége a köztévé tavalyi gazdálkodásáról szóló beszámolót, amely ezt követően a parlament elé kerülhet. A szavazáson - úgy tudjuk - a frissen kinevezett kormánypárti delegáltak tartózkodtak a szavazáskor. A testület az MTV alelnökévé választotta Ragáts Imre eddigi pénzügyi főigazgatót.
Vágólapra másolva!

A Magyar Televízió 8,9 milliárd forintos hiánnyal kényszerül szembenézni, jóllehet az elmúlt egy évben több tízmilliárd forint támogatást kapott a kormánytól a Mendrecky Károly vezette csapat. A tévé kutratóriumának elnöksége keddi ülésén elfogadta az MTV tavalyi évről szóló országgyűlési beszámolóját. Úgy tudjuk, hogy a nemrégiben választott tagok (heten) tartózkodtak a szavazás során, mondván ők nem viselnek felelőséget a tavalyi évért.

A testület még ebben a hónapban elküldi a beszámolót az Országgyűlésnek. A köztévé kuratóriumának elnöksége ugyanakkor már korábban bekérte az összes nagy értékű szerződést valamint a tévé gazdálkodásáról szóló beszámolókat. Az ülésen tájékozódtak a tévé belső reklámértékesítésének lehetőségeiről is.

A köztévé eladósodásához hozzájárult több előnytelennek tűnő szerződés, mint amit például a Millenáris Kht-val kötöttek. A tévé több százmillió forintot fizetett az intézménynek a park területén lezajlott programokról készült felvételekért, ugyanakkor "fillérekért" bocsátotta rendelkezésre a Millenárisnak archívumából az anyagokat. Egyes delegáltak szerint a veszteség zömében a külsős szerződések aránytalan voltában keresendő.

Az is nagy port vert fel, hogy a testület május végén határozott Mendreczky Károly tévéelnök "lelépési díjának" duplájára emeléséről. Ezzel kapcsolatban a testület tagjai vizsgálódnak, egyelőre nem hozták elő a témát. A kuratórium elnöksége végül alelnökké választotta Ragáts Imrét, aki korábban pénzügyi főigazgató volt.

Korábban: