Újabb áldozatot vallott be a balástyai sorozat-gyilkos

Vágólapra másolva!
Egy hatodik gyilkosságot is beismert a "balástyai rém". Az információt a Csongrád megyei rendőrfőkapitányság sajtótszóvivője nem erősítette meg, de nem is cáfolta. A rendőrség eddig három nő holtestét találta meg, további két áldozat után nagy erőfeszítésekkel kutatnak.
Vágólapra másolva!

A Délmagyarország című napilap szerint egy hatodik gyilkosságot is bevallott Sz. Zoltán, akit eddig három nő meggyilkolásával gyanúsít a rendőrség. A lap szerint az "újabb" áldozat egy 18 éves prostituált, akivel 1998 augusztusában végzett. Az információt a Csongrád megyei rendőrfőkapitányság sajtótszóvivője nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

A 34 éves férfi már bevallotta öt nő megölését, akik közül kettőt elásva, harmadikukat egy kútba dobva megtaláltak a rendőrök, a másik két nőt nagy erőkkel keresik a nyomozók. A gyilkossággal gyanúsított férfi 1998-ban és 2001-ben két tizenéves lányt és 1998-ban egy 35 éves asszonyt gyilkolt meg.

A férfi ugyanakkor nem hajlandó a gyilkosságok módszeréről és az indítékokról beszélni.

Korábban:

Radarral, kutyákkal, ásóval a balástyai áldozatok nyomában