Nyomozást rendeltek el Kosztolányi Dénes ügyében

Vágólapra másolva!
Elrendelték a nyomozást a fideszes képviselő, Kosztolányi Dénes autóbalesete ügyében. A képviselő márciusban karambolozott, de senki nem sérült meg. A kórházba szállított Kosztolányi vérében azonban alkoholt találtak.
Vágólapra másolva!

Ittas vezetés bűncselekményének alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal Kosztolányi Dénes ügyében, aki március 17-én karambolozott Békés megyében. Az RTL Klub információi szerint ahhoz, hogy gyanúsítottá váljon, az új parlamentnek kell Kosztolányi mentelmi jogának felfüggesztéséről döntenie.

A nyomozás megindítása arra utal, hogy a képviselő véralkoholszintje a baleset idején meghaladta a 0,8 ezreléket. Az ittas járművezetés 0,8 ezrelék feletti alkoholkoncentráció esetén már bűncselekménynek, ez alatt szabálysértésnek minősül - mondta Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a tévétársaságnak.

A fideszes képviselő Békéscsabán vett részt a tizedik országos aerobicbajnokság megnyitóján, majd hazaindult Budapestre, ám Kondoroson belecsúszott az árokba. A balesetben senki sem sérült meg, a képviselőt mégis kórházba vitték, ahol vért vettek tőle. Kosztolányi saját bevallása szerint a megnyitón, jó házigazdához méltóan koccintott az ott jelen levő győztesekkel, a vendéglátókkal, és "bedugta a nyelvét a pezsgőspohárba".

Korábban:

Az ügyészség vizsgálja Kosztolányi balesetét