Figyelmeztető sztrájkot kezdenek a védőnők

Vágólapra másolva!
Hétfőn két órás figyelmeztető sztrájkot tartanak a 30 százalékos béremelést követelő védőnők. A jelzések szerint a védőnők 60 százaléka vesz részt a munkabeszüntetésben.
Vágólapra másolva!

Kétórás országos figyelmeztető sztrájkot hirdetett meg március 4-re a védőnők számára az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) Védőnői Tagozata - mondta el az [origo]-nak Lengyel Judit, a tagozat vezetője.

A védőnők 30 százalékos béremelést szeretnének elérni. A jelzések szerint a védőnők 60 százaléka vesz részt a munkabeszüntetésben, illetve tűzi ki a szolidaritást demonstráló kék szalagot.

Az EDDSZ elnöke, Cser Ágnes január végén levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek, melyben megfogalmazták a védőnők követeléseit. Azt sérelmezik, hogy az Országgyűlés által elfogadott kormányprogram, habár célul tűzte ki a védőnők szakmai tudásával egyenértékű erkölcsi és anyagi elismerést, az ígéretet nem váltották be. Cser Ágnes szerint nem készületek el az elmúlt négy év során a védőnőkre vonatkozó szakmai finanszírozási új jogszabályok, így helyzetük tovább romlott. A levélben azt kérték a miniszterelnöktől, hogy a béremelés mellett garantálja a védőnők munkahelyének megtartását is a teljes körű privatizációt követően. Továbbá kérték, hogy - a sztrájktörvény értelmében - jelöljön ki olyan személyt, aki a kormányt képviseli a tárgyalásokon.

Magyarországon ma több mint 4600 védőnő dolgozik. Egy diplomás kezdő védőnő nettó fizetése 36 500 forint, egy 32 éve a pályán lévő dolgozóé pedig 49 000.

Korábban: