Barakonyi Szabolcs: Sohasem lennék barlangi búvár

Vágólapra másolva!
Barakonyi Szabolcs, az [origo] fotósa hétfőn csöppent bele a barlangi mentésbe, és - mivel nem akarta félbehagyni munkáját - legközelebb csütörtökön este, a szerencsésen végetért mentőakció után jött el Bódvarákóról. A helyszínen készült fényképei mellé pénteken szóban is beszámolt a barlangi mentés részleteiről.
Vágólapra másolva!
Barakonyi Szabolcs
Milyen volt a hangulat azokban a percekben, amikor tudtátok, hogy mindjárt kihozzák Zsoltot? (Hvg)

Barakonyi Szabolcs: Öt napja vártuk/várták ezt a pillanatot... Gondolhatod...

Miért nem kellett Mancs segítsége? (Hvg)

Barakonyi Szabolcs: Mancsra azt mondták, hogy csak végső esetben mehet. Én sem értettem, miért.

Volt olyan vélemény, hogy egyből ki kellett volna hozni Zsoltot, mihelyst rátaláltak. Nem lehet, hogy ez így jobb lett volna? (Hvg)

Barakonyi Szabolcs: Nem, az orvosok nem vállalták ezt a kockázatot, túl nagy volt annak a veszélye, hogy belehalna.

Zsolt nem akart a vízen keresztül kijönni, vagy az orvosok, mentők nem ajánlották? (SomaFV)

Barakonyi Szabolcs: Zsolt sem akart a vízen keresztül kijönni, és az orvosok is egybehangzóan azt mondták, hogy túl veszélyes lenne.

Milyen volt az a búvár, aki megtalálta Zsoltot? (Hvg)

Barakonyi Szabolcs: Mint a Mikulás :)

Hol aludtál, mit csináltál ott egész nap? (Hejjj)

Barakonyi Szabolcs: Az első éjjel nem aludtam, aztán egy kocsiban pár órát, nagyon fáztam. Utolsó este a faluban, ahogy a cikkben is látható :) Egyébként vártam a híreket...

Hányan sürgölődtek a barlang előtt a hat nap alatt? Mentőkkel, újságírókkal, mindenkivel együtt? (Tomppa)

Barakonyi Szabolcs: 200 ember biztosan volt, de a dolgokat, amik a barlangban történtek, abból semmit sem láthattunk, hogy ne akadályozzuk a munkákat, a mentést.

Nem kaptál kedvet a barlangászathoz? (Hvg)

Barakonyi Szabolcs: Próbáltam már a barlangászást, sohasem lennék barlangi búvár, túlságosan klausztrofób.

Szoba került egyáltalán, hogy mi okozta a balesetet, vagy hogy ki volt a hibás? (SomaFV)

Barakonyi Szabolcs: Nem lehet hibást megnevezni, egy ilyen extrém helyen túl sok az objektív tényező, igazából itt minden a lehető legrosszabbul történt meg.

Tetszett maga a barlang, vagy nagyon nyomasztó volt? (Hvg)

Barakonyi Szabolcs: A barlang gyönyörű volt, az egyik legszebb, amit valaha láttam. Rengeteg képződmény, a legváltozatosabb formák, gyönyörű....

Végig a barlang szájánál álltál a fényképezőgépeddel, vagy lakott területen vártad, hogy érdemes legyen a barlanghoz menni? (Tomppa)

Barakonyi Szabolcs: Többnyire a barlangnál töltöttem a napokat, a faluba csak vásárolni és kávézni jártam be, félórákra.

Milyen volt a hangulat a munkások, rokonok, segítők, falubéliek között? Optimisták voltak? (Hvg)

Barakonyi Szabolcs: A hangulat végig bizakodó volt, de néha sokan elkeseredtek. Azért a remény mindvégig ott volt, hogy Zsolt megmenekül.

Hallottunk arról is, hogy felmerült Zsoltban az öngyilkosság gondolata. Ez nagy kacsa volt? (Hvg)

Barakonyi Szabolcs: Igen. Gondold el, ha te vagy egy ilyen helyen, mi minden futhat végig a fejedben. Természetes, hogy egyszer fent vagy és egyszer lent, az ilyen gondolatokkal egy ilyen helyzetben nem szabad foglalkozni.

Volt olyan pontja a mentésnek, amikor reménytelennek tűnt a helyzet, és igazából a mentőalakulatok se bíztak a sikerben? (Tomppa)

Barakonyi Szabolcs: Nem hiszem, ezek az emberek nagyon keményen dolgoztak, és a céljuk csakis az volt, hogy Zsoltot élve kihozzák.

Zsolt családja mit csinált a helyszínen? (Tomppa)

Barakonyi Szabolcs: Ugyanúgy várták a híreket, mint mi mindannyian, néha nagyon nekikeseredtek, de azt mondhatom róluk, hogy példátlan keménységgel tartották végig magukat.

Sikerült feltérképezni, vagy folytatódnak a munkálatok a barlangban? (SomaFV)

Barakonyi Szabolcs: Igen, sikerült feltérképezni. Az üreg neve valószínűleg Szilágyi-üreg lesz, és a táró is Zsolt nevét fogja viselni, hiszen ő a felfedezője, és miatta nyitották.

Miért maradtál ott végig? Fel sem merült benned, hogy ez már kicsit sok, megyek haza? (Hejjj)

Barakonyi Szabolcs: Nem, nem merült fel, végig ott akartam lenni, hogy mindent ott tudjak meg a helyszínen - nagyon izgalmas volt.

Bárkit odaengedtek fotózni, vagy kellettek hozzá kapcsolatok? (AbasC)

Barakonyi Szabolcs: Igen, bárki odajöhetett fényképezni, de természetesen az elsődleges szempont a mentés zavartalansága volt.

Amikor Zsolt felszínre került, beszélt valakivel? Vagy ahhoz túl gyenge volt? (Hejjj)

Barakonyi Szabolcs: A barlanghoz vezető alagútban találkozhatott a szüleivel és a feleségével, váltott velük néhány szót, de a felszínen már senkivel sem beszélt, azonnal a kórházba szállították.

Sok nézelődő civil és újságíró táborozott a barlangnál? (Tomppa)

Barakonyi Szabolcs: Igen-igen, nagyon nagy volt a sajtóérdeklődés, és a falubeliek is egyre többen lettek az ötödik napra.

Miért érdekelt annyira ez a sztori? (Hejjj)

Barakonyi Szabolcs: Mert belecsöppentem :) És szeretem végigcsinálni a dolgomat.

Van egy kép, amin egy férfi egy teherautó kerekein alszik. Ki az? (Tomppa)

Barakonyi Szabolcs: A nevét nem tudom, de láttam, hogy ő is keményen dolgozik és igen keveset aludt.

Éjszaka mi történt? Akkor is keresték a barlangban Zsoltot? (Tomppa)

Barakonyi Szabolcs: A mentés éjjel-nappal folyt, a búvárok is állandóan merültek, a vájatot is folyamatosan tágították, fúrták.

Nem zavart a sok "kibic"? (elnézést a szóért), vagy nem keltett benned visszásságot? (Darkelf)

Barakonyi Szabolcs: Mindenki figyelt arra, hogy ne zavarja a munkát, de amikor kellett a hely, kordont vontak, tehát esélyünk sem volt zavarni őket.

Amikor végre kikerült a fiú, volt egy olyan mentőbúvár, akit jobban ünnepeltek? Ha igen, akkor ki volt az? (Hejjj)

Barakonyi Szabolcs: Zsolt legjobb barátja, akivel az utolsó órákat töltötte az üregben, az ünneplők körén kívül a tábortűznél zokogott.

Meddig lehet aludni két kerék között? Sokan lefotózták? (Hvg)

Barakonyi Szabolcs: Szerintem mindenki megcsinálta ezt a képet, volt rá idő....

A helyszínen lévő barlangászok, búvarok, barlangi mentők ismertek Zsoltot személyesen is? (SomaFV)

Barakonyi Szabolcs: A társai, akikkel merült a baleset napján, végig a helyszínen maradtak, és az összes klubtársa, barátja, amint tehette, a helyszínre érkezett.

Hányféle nemzetiségű mentő volt a helyszínen? (Joki)

Barakonyi Szabolcs: Cseh, szlovák és magyar.

Mit dolgozott a kerekeken alvó? Egyáltalán kik voltak ott? Orvosok, bányászok, profik vagy önkéntesek? (Tomppa)

Barakonyi Szabolcs: Így, ahogy mondod! :)

A képeken úgy tűnt, hogy az izgalom ellenére kellemes piknikhangulat volt. Az újságírók jól érezték magukat? (Ozmosis)

Barakonyi Szabolcs: Még mindig fáradt vagyok, nem úgy, mint amikor egy víkendről jövök haza.

Milyenek voltak a mentőbúvárok? Kedvesek? (Hejjj)

Barakonyi Szabolcs: Ezeket az embereket nagyon sokra tartom, hihetetlen erőfeszítésre voltak képesek napokon keresztül alvás nélkül. Kemény srácok.

Mért húzódott el ennyire a kihozatala, miután már végre eljutott hozza egy búvar? (Hejjj)

Barakonyi Szabolcs: Mert Zsolt a vízen keresztül nem mert kimenni, és mint mondtam, az orvosok sem ajánlották, a szikla pedig nagyon kemény és vastag...

Ki fizeti a mentést? Mennyi lehet a költsége? (Hvg)

Barakonyi Szabolcs: Ezeket a számokat nem ismerem, nyilván adóforintból és felajánlásokból fedezik. Úgy tudom, nincs államilag támogatott mentőcsapat Magyarországon.

Hány újságíró/fotós csinálta végig, úgy, mint te? (Hejjj)

Barakonyi Szabolcs: 3 fotós, 4 újságíró, a többiek hazajártak vagy váltották egymást.

Melyik lap/tv munkatársa volt az a 3 fotós és 4 újságíró?

Barakonyi Szabolcs: A fotósok: Mai Lap, Népszava, [origo]. Újságírók: ketten a Klub Rádiótól, Mai Lap és a Népszabadság miskolci tudósítója.

Mit gondolsz, miért lett ekkora médiaesemény az ügyből? (Ozmosis)

Barakonyi Szabolcs: Talán azért, mert egy ember életéért izgulhattunk.

Barlangásztál vagy búvárkodtál már? (Hejjj)

Barakonyi Szabolcs: Barlangban voltam már, de sziklát másztam, és siklóernyőzöm is.

Politikus volt a helyszínen? (SomaFV)

Barakonyi Szabolcs: Nem.

Zsolt miért nem engedte, hogy mutassák az arcát? (Ozmosis)

Barakonyi Szabolcs: Édesanyja azt mondta, hogy még otthon sem szereti, ha fényképezik.

Magyarázd már el, légy szíves, hogy tudott és min aludni Zsolt? Hogy kell ezt elképzelni? (Hvg)

Barakonyi Szabolcs: Képzeld el, mint egy kémény belsejét, amin van egy kis párkány, és a feneked úgy marad rajta, ha a lábaddal folyamatosan támasztod a szemközti falat. Aludni úgy tudott, hogy vasrudakat keresztbe beraktak, és arra terítettek matracot.

És a matracot hogy cipelték el hozzá azon a szűk helyen, ráadásul, hogy ne legyen vizes? (Hvg)

Barakonyi Szabolcs: Vízhatlan fóliába csomagolták, és az üregben fújták fel.

Mekkora kár keletkezett a barlangban? (Ozmosis)

Barakonyi Szabolcs: Egy 14 méter hosszú, 80x60 centis tárót nyitottak, a vegyszer, amit kipróbáltak, biológiailag lebomlik, a karsztvízben nem okozott semmiféle kárt.

Igaz, hogy egy idősebb búvár találta meg végül? (Hejjj)

Barakonyi Szabolcs: Igen, Czakó László egy igazi tapasztalt „öreg róka”.

Egy ilyen tudósítás megírásakor mennyire nehéz elkerülni, hogy csöpögőssé váljon? Szabad humort csempészni például a képekbe? Mert az alvó ember vicces volt. (Ozmosis)

Barakonyi Szabolcs: Ennyire lehet vicces, mint az alvó ember, de csöpögőssé semmiképp nem akartam tenni, próbáltam a tényekre szorítkozni.

Sok plusz pénzt kapsz a munkáért? (Brrrr)

Barakonyi Szabolcs: Rengeteget :)

És megérte végül? Hogy érzed? (Brrrr)

Barakonyi Szabolcs: Nagyon szeretem a munkámat, persze hogy bármikor szívesen dolgozom.

Sokat megtudtál az ismerőseitől, barátaitól Zsolt személyiségéről? Vajon élvezné, hogy a középpontba került? (Hvg)

Barakonyi Szabolcs: Szerintem nem élvezi, hogy a középpontba került, pont olyan fiú lehet, aki nem örül egy ekkora nyilvánosságnak.

Arról szóltak a hírek, hogy folyamatosan beszéltek Zsolthoz. Kik beszéltek vele? Biztatták, vagy néhány nap után mesét mondtak neki? (Tomppa)

Barakonyi Szabolcs: Orvosok, pszichológusok, barátai és szerettei tartották benne a lelket a repedésen keresztül folyamatosan az öt nap alatt.

Benned megváltozott valami, amíg ott voltál (szemlélet, gondolkodás)? (Darkelf)

Barakonyi Szabolcs: Szakmailag jelentős a tapasztalat...

Mennyit aludtál a négy nap alatt? (Hvg)

Barakonyi Szabolcs: Fölfele kerekítve 10 órát.

Miért nem volt főnöke a mentésnek? Sok vita volt a módszerek között? Ez vajon más katasztrófaesetben is így van? (Hvg)

Barakonyi Szabolcs: Nagyon sok miért kerül elő, főnökből volt elég, talán sok is.

Te rábíznád az életed ezekre a barlangi mentőkre? (Hvg)

Barakonyi Szabolcs: Igen. Nincs is más lehetőséged... Akik dolgoztak, nagyon keményen dolgoztak. Velük semmi baj nincs.

És hova sz**-tatok? (Kriszta)

Barakonyi Szabolcs: Egyszer az erdőben, egyszer a falu óvodájában, egyszer a szálláson. Szerencsére minden reggel rendesen érkezett a székletem. :)

És több száz ember szemetét hogyan bírta el az erdő? (kriszta)

Barakonyi Szabolcs: Nem szemeteltünk - erre nagyon figyeltünk.

Barakonyi Szabolcs: Köszönöm az érdeklődést.

Ajánlat:

Nézze meg Barakonyi Szabolcs képeit a barlangi mentésről!

Korábban:

5500 robbantást végeztek a barlangi mentés során

A hétvégén még biztosan kórházban kell maradnia Szilágyi Zsoltnak