Ha kihoznák, rögtön lábra tudna állni Szilágyi Zsolt

Vágólapra másolva!
A mentést vezetők szerint további egy-másfél napba is beletelhet Szilágyi Zsolt kimentése a barlangból - jelentette az [origo] helyszíni tudósítója. A fiúhoz még nem sikerült elérni a mikrorobbantásokkal, vízen keresztül pedig nem akarják kihozni, ezért húzódik a mentése. Mióta megtalálták, mindig van mellette valaki. A fiú lelkileg és fizikailag stabil állapotban van, állítólag már azon viccelődik, hogy jövő héten hova megy túrázni.
Vágólapra másolva!

A mentők a barlangi tó vizét elemzik
Fotó: Barakonyi Szabolcs

A mentők munka közben
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Szilágyi Zsolt mellett mindig van valaki, egy búvár-orvos 11 órán keresztül volt vele a szűk vájatban. Lelkileg és fizikailag is sokat javult az állapota, nemrég azzal viccelődött, hogy jövő hétre milyen túrát terveztek.

Az RTL Klub információi szerint Szilágyi Zsolt rádión üzent feleségének és édesanyjának. Megígérte, hogy mindent megtesz, hogy minél hamarabb kiszabaduljon szorult helyzetéből.

A mentést végzők szerint, miután kihozzák, rögtön lábra tud majd állni. Jó állapota ellenére nem akarják a vízen keresztül, merüléssel kimenteni, mert attól félnek, hogy pánik tör ki rajta, ha a hozzá vezető szűk járaton, a sötét vízben kellene kiúsznia. A mentését végző búvárok ezt az utat körülbelül 6 perc alatt teszik meg, de úgy gondolják, hogy Szilágyi Zsoltnak ez most veszélyes lenne.

Korábban: