A parkolóórák elől az áruházakba menekülnek az autósok

Vágólapra másolva!
A drága utcai parkolás miatt gyakori, hogy az autósok az áruházak parkolóiban hagyják autóikat, majd órák múlva térnek vissza a városból. Csúcsidőben megtelnek az áruházak parkolói, a vásárlóknak már nem jut hely, ezért az áruházak kénytelenek az utcai parkolási díjakhoz igazítani saját parkolási díjaikat.
Vágólapra másolva!

A Mammut bevásárlóközpontban februártól két és félszeresére emelik a parkolási díjat. Az eddigi 80 forintos óránkénti díj helyett egy órás parkolásért 200 forintot kell fizetni. Az áruház egyik vezetője azzal indokolta a drasztikus áremelést, hogy így szeretnék biztosítani, hogy a vásárlóiknak jusson parkolóhely. Ugyanis csúcsidőben egyre gyakoribb, hogy nem jut parkolóhely az áruház vásárlóinak, mert megtelítik a parkolót azok, akik az ügyeiket intézik a városban, és nem akarják kifizetni a drága utcai parkolási díjat. A Mammutban február elsejétől perc alapú díjazást vezetnek be, 3 percenként 10 forintot kell fizetni, megszűnik az első órás ingyenes parkolás, viszont a 3 órás mozis kedvezmény megmarad. A Mammut vezetősége már régóta tervezi, hogy a másik belvárosi áruházhoz hasonló parkolási díjat vezet be, az áruház vezetői szerint az áremelés nem fog forgalomcsökkenést okozni a bevásárlóközpontban.

A szintén belvárosi Westend áruházban 2001 júliusában emelték utoljára a parkolási díjat, azóta 180 forintba kerül egy óra. Itt percenként számol az automata, egy perc 3 forintba kerül. Egyelőre nem tudják, hogy idén júliusban is lesz-e áremelés, de nem zárták ki ennek a lehetőségét.

A Duna Plazában egyórás parkolás 150 forintba kerül, a Budapest külső kerületeiben található áruházakban pedig általában ingyenes a parkolás.