Máglyára vetette magát két ember Diósjenőn

Vágólapra másolva!
Egy nő és mozgássérült társa tűzben akart megtisztulni kedden, Diósjenőn. A férfi súlyos, a nő másodfokú égési sérüléseket szenvedett, amikor ruhákból rakott máglyájuk lángjai közé vetették magukat. A nő azt állította, tettük végrehajtására a "Mennyei Atyától" kaptak parancsot.
Vágólapra másolva!

Felgyújtotta magát egy férfi és egy nő a Nógrád megyei Diósjenőn kedden - az asszony szerint a "Mennyei Atya" parancsára tűz által kellett megtisztulniuk. Lackovszki Győző diósjenői háziorvos elmondta: a falu egyik félreeső részéről jelezték az emberek, hogy a szabad ég alatt nagy tűz ég, s embereket látni a lángok szélén, illetve a tűzben.

Szerencsére a rendelő előtt állt egy mentő, így három perc alatt a helyszínen volt a segítség. Kiderült, hogy egy 49 éves nő és egy ugyanilyen korú mozgássérült, tolókocsihoz kötött férfi rakta a tüzet. Mire a mentő kiért, a férfi már nem tudott beszélni, az asszony azonban elmondta, hogy a Mennyei Atya parancsolta, hogy meg kell tisztulniuk, s ez semmi más módon nem lehetséges, csakis tűzben.

A férfi és a nő ezért kihordott egy csomó ruhafélét a szabad ég alá, máglyát raktak belőlük és meggyújtották. Hogy a tolókocsis férfi hogyan került a lángokba, egyelőre nem tudni, feltehetően betolták a tűzbe. A háziorvos még annyit tudott meg a helyszínen, hogy a két embernek már az előző napokban is megtisztulással kapcsolatos megnyilatkozásaik voltak.

A férfi súlyosabb égési sérüléseket szenvedett, őt helikopterrel szállították a budapesti Szent István Kórházba. Az asszony testén mély másodfokú égési sérülések keletkeztek, ezeket előbb a váci Jávorszky Ödön Kórházban látták el, majd innen őt is Budapestre szállították.